A kiküldetésre vonatkozó szociális biztonsági szabályok uniós jogi jogfejlődésének kihívásai

  • Mészáros Árpád
doi: 10.32559/et.2022.3-4.4

Absztrakt

A tanulmány alapvető célja, hogy a szociális biztonsági jogszabályok hatálya alatt a kiküldetések mint kivételek szabályozása területén feltárja és kiemelje az uniós jogfejlődés miatt megjelenő legfontosabb kihívásokat.
1959 óta a főszabálytól (lex loci laboris) való eltérésre alapvető fontosságú kihívás megfelelő megoldást találni. A jogfejlődés motorja egy nagyon jelentős alapkérdés körüljárásának igénye. A kiküldetés valóban a tisztességtelen verseny vagy – ezzel szemben – a szolgáltatásnyújtás szabadságának valódi eszköze?
Erre tekintettel szükséges figyelembe venni a konkrét szabályozási kihívásokat, az Európai Bíróság ítéleteinek jogfejlesztő hatásait. Ennek aktualitását adja, hogy a kiküldetések kapcsán is fontos mérföldkőnek számított az a jogalkotási javaslat, amelyet a Bizottság 2016-ban terjesztett elő, a szociális biztonsági koordinációs rendeletek módosítására. A javaslat igyekezett megválaszolni a rendeletek hatálybalépését követően jelentkező új kihívásokat, de azt a mai napig nem fogadták el a Tanácsban és az Európai Parlamentben. Számos konkrét kérdés közül kiemelendők az adminisztratív eljárások hiányosságai, korlátai, a kapacitások hiánya, és ennek okai, az intézmények érdekeltségének hiánya az ellenőrzésekben. A kihívásokra a Bizottság benyújtott javaslata maga sem adott komplex válaszokat, a rendezést igénylő érzékeny kérdések tehát továbbra is napirenden lesznek, amelyekre az elvi és gyakorlati megoldások keresése időszerű feladat lesz a jövőben is.

Kulcsszavak:

szociális biztonság kiküldetés tisztességtelen verseny vagy szolgáltatásnyújtás szabadsága bírói jogfejlesztés szabályozási kihívások

Hivatkozások

Anita – Matuszczyk, Kamil – Salamońska, Justyna (2021): Social Security Coordination in the Posting of Workers from Poland: Identifying Challen¬ges and Proposing Solutions. European Centre For Social Welfare Policy And Research Policy Brief, 17.

Cornelissen, Rob – Wispelaere, Frederic De (2020): Sixty Years of European Social Security Coordination: Achievements, Controversies and Challenges. In Vanhercke Bart et al. (szerk.): Social Policy in the European Union 1999–2019: The Long and Winding Road. Brussels: European Trade Union Institute (ETUI) and European Social Observatory (OSE). Brussels

Cornelissen, Rob (2018): Conflicting Rules of Conflict: Social Security And Labour Law. In Verschueren, Herwig (szerk.): Residence, Employment and Social Rights of Mobile Persons On How EU Law Defines Where They Belong. Cambridge: Cambridge University Press, 255–284. Online: https://doi.org/10.1017/9781780687292.013

Cremers, Jan (2021): Mapping the Rules on Posting and Short Term Migration of Third Country Nationals: The Legal Framework and Practice in the Netherlands. Brussels: ETUI.

Eichenhofer, Eberhard (2009): Application of the Coordination Regulation in the Context of Decentralization and Regionalization in Matters of Social Security. In Jorens, Yves (szerk.): 50 Years of Social Security Coordination. Past – Present – Future. Luxembourg: Publications Office of the European Union, 72–90.

Fuchs, Maximilian (2017): Distacco dei lavoratori, Unione Europea e ordinamenti nazionali. Recent Developments and Proposed Changes in the Area of Posting. Faculty of Law at the University of Zagreb. (Updated version of two papers given in October 2017 at the above international workshop Università degli Studi di Napoli and at a FreSsco seminar.)

Gellérné Lukács Éva (2008): Személyek szabad mozgása az Európai Unióban. Budapest: Tullius.

Gellérné Lukács, Éva (2018): European Labour Authority: The Guardian of Posting within the EU? Magyar Munkajog/Hungarian Labour Law, 5(1), 1–21.

Gellérné Lukács Éva – Kovács Réka (2019): Szociális biztonsági koordináció és munkaerőmozgás – az Alpenrind-eset és az Osztrák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság ítélete. Európai Tükör, 22(3), 79–91. Online: https://doi.org/10.32559/et.2019.3.6

Grimm, Dieter (2015): The Democratic Costs of Constitutionalization: The European Case. European Law Journal, 21(4), 460–473. Online: https://doi.org/10.1111/eulj.12139

Hungler Sára et al. (2020): Az Európai unió szociális és munkajoga. Budapest: ELTE Eötvös.

Kártyás Gábor (2020): Kiküldött munkavállalók a magyar és az uniós jogban. Budapest: Pázmány Press.

Kártyás, Gábor (2022): Posted Workers and the Coordination of Social Security Systems. Hungarian Labour Law E-Journal, (1), 51–67.

Mei, Anne Pieter van der (2013): India-EU Migration: The Social Security Rights of Indian Nationals Moving to and within the European Union. CARIM-India Research Report, 24. Online: https://doi.org/10.2139/ssrn.2361463

Meline, Pauline (2019): The External Dimension of EU Social Security Coordination – Towards a Common EU Approach. Leiden–Boston: Brill–Nijhoff. Online: https://doi.org/10.1163/9789004415331

Mussche, Ninke – Lens, Dries (2019): The ECJ’s Construction of an EU Mobility Regime-Judicialization and the Posting of Third-country Nationals. JCMS, 57(6), 1247–1261. Online: https://doi.org/10.1111/jcms.12891

Pacolet, Jozef – Wispelaere, Frederic De (2014): Posting of Workers Report on A1 Portable Documents Issued in 2012 and 2013. Brussels: European Commission.

Picard, Séverine – Pochet Philippe (2018): The Posting of Workers Saga: A Potted Version of the Challenges Engulfing Social Europe. ETUI Policy Brief, 6. Online: https://doi.org/10.2139/ssrn.3211853

Rennuy, Nicolas (2020): Posting of Workers: Enforcement, Compliance, and Reform. European Journal Of Social Security, 22(2), 212–234. Online: https://doi.org/10.1177/1388262720931658

Strban, Grega (2018): Member States’ Approaches To Bilateral Social Security Agreements. European Journal Of Social Security, 20(2), 129–147. Online: https://doi.org/10.1177/1388262718771789

Verschueren, Herwig (2016): Employment and Social Security Rights of Third- Country Labour Migrants under EU Law: An Incomplete Patchwork of Legal Protection. European Journal of Migration and Law, (18), 373–408. Online: https://doi.org/10.1163/15718166-12342107

Verschueren, Herwig (2018): Employment and Social Security Rights of Third Country Nationals Under the EU Labour Migration Directives. European Journal of Social Security, 20(2), 100–115. Online: https://doi.org/10.1177/1388262718771792

Wispelaere, Frederic De – Pacolet, Jozef (2015): Posting of Workers. Report on A1 portable documents issued in 2014. Network Statistics FMW&SSC, European Commission.

Wispelaere, Frederic De – Smedt, Lynn De – Pacolet, Jozef (2020) Posting of Workers: Report on A1 Portable Documents Issued in 2018. Brussels: Publications Office of the European Union.

Jogi források és egyéb dokumentumok

Az Európai Parlament És a Tanács 96/71/EK irányelve (1996. december 16.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről 2018/957/EU irányelvvel módosított 5. cikke (HL L 18., 1997. 01. 18., 1–10.)

A Tanács 1958. szeptember 25-i 3. rendelete a migráns munkavállalók szociális biztonságáról (JO 1958, 561.) és a végrehajtására elfogadott a Tanács 1958. december 3-i 4. sz. rendelete a migráns munkavállalók szociális biztonságáról szóló 3. sz. rendelet végrehajtási eljárásairól és kiegészítő rendelkezéseiről (OJ 1958, 30, 597.)

Az Európai Parlament és a Tanács 883/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról (a továbbiakban: Rendelet) (EGT és Svájc vonatkozású szöveg) (HL L 200., 2004. 06. 07., 1–86.)

Az Európai Parlament és a Tanács 987/2009/EK rendelete (2009. szeptember 16.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról (EGT és Svájc vonatkozású szöveg) (HL L 284., 2009. 10. 30., 1–42.)

ECJ 35/70 Manpower-eset [ECLI:EU:C:1970:120] ítélete

C 527/16. Altun-eset [ECLI:EU:C:2018:669], és a Vueling C-370/17. és C-37/18. sz. egyesített ügyek. [ECLI:EU:C:2020:260] ítéletei

C-115/11. sz. Format-eset [ECLI:EU:C:2012:606] ítélete

C-178/97. sz. Banks-eset [ECLI:EU:C:2000:169] ítélete

C-2/05. sz. Herbosch Kiere eset [ECLI:EU:C:2006:69] ítélete

C-2/05. sz. Rijksdienst-eset [ECLI:EU:C:2006:69] ítélete

C-202/97. sz. Fitzwilliam-eset [ECLI:EU:C:2000:75] ítélete

C-404/98. sz. Plum-eset [ECLI:EU:C:2000:607] ítélete

C-527/16. sz. Alpenrind-eset [ECLI:EU:C:2018:669] ítélete

C-611/10. és C-612/10. sz. Waldemar Hudzinski kontra Agentur für Arbeit Wesel- Familienkasse. és Jaroslaw Wawrzyniak kontra v Agentur für Arbeit Mönchengladbach [ECLI:EU:C:2012:339] egyesített ügyek ítélete

C-620/15. sz. A-Rosa Flussschiff eset [ECLI:EU:C:2017:309] ítélete

C-620/2018 Magyarország v. Európai Parlament és Tanács eset [ECLI:EU:C:2020:1001] ítélete

C-64/12 Scheckler-ügy [ECLI:EU:C:2013:551] ítélete

Document of Council of the European Union: ST 7698/19 (Brussels, 22 March 2019). Interinstitutional File: 2016/0397(COD) on Proposal for a Regulation Of The European Parliament and of The Council Amending Regulation (EC) No 883/2004 on the Coordination of Social Security Systems and Regulation (EC) No 987/2009 Laying Down the Procedure for Implementing Regulation (EC) No 883/2004 (Text with Relevance for the EEA and Switzerland). Analysis of the Final Compromise Text With a View to Agreement

Document of the Council of the European Union ST15068/21 Interinstitutional File: 2016/0397(COD) on Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council Amending Regulation (EC) No 883/2004 on the Coordination of Social Security Systems and Regulation (EC) No 987/2009 Laying Down the Procedure for Implementing Regulation (EC) No 883/2004 (Text with Relevance for the EEA and Switzerland). Analysis of the Compromise Text with a View to Agreement

Jelentés a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, valamint a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról. Online: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2018-0386_HU.html

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.