A teremtett világ elpusztítása a korai háborúkban
Copyright (c) 2024 Négyesi Lajos
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
Absztrakt
Ferenc pápa 2015-ben kibocsátott Laudato si’ kezdetű enciklikájában nemcsak a szélsőséges ideológiákkal szemben emelt szót, hanem megfogalmazta a katolikus egyház álláspontját is ember és a környező világ kapcsolatában. A teremtő legnagyobb ajándéka az ember számára az erő, amellyel formálni képes a környezetét. Ez ad lehetőséget arra, hogy gondoskodjunk a teremtett világról, de azt is látnunk kell, hogy az erő egyben hatalom is, amely nemcsak teremteni, hanem rombolni is tud. A szervezett emberi közösségek közötti konfliktusoknak, a társadalmak egymás ellen viselt háborúinak elsődleges célja a szemben álló seregek katonáinak harcképtelenné tétele, emellett a korai háborúkban a teremtett világ pusztítása elsősorban az ember által teremtett városokat érintette. A háború, noha az emberek közötti konfliktus kiterjesztése, rendszerint a teremtett világ pusztulásával is járt.
Kulcsszavak:
Hivatkozások
Appianos (2008): Róma története. Ford. Németh György, Sipos Flórián, Forisek Péter, Hahn István, Patay-Horváth András, Kató Péter. Budapest: Osiris Kiadó.
A hadművészet középkori és újkori klasszikusai (1974). Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó.
A hadművészet ókori klasszikusai (1963). Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó.
Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Budapest: Szent István Társulat. Online: https://szentiras.hu/SZIT
Bölcs Leó [é. n.]: Taktika. Kézirat. Ford: Kákóczki Balázs, Kató Péter.
Ferenc pápa (2015) Laudato si’ kezdetű enciklikája közös otthonunk gondozásáról. Ford. Tőzsér Endre SP. Budapest: Szent István Társulat. Online: https://regi.katolikus.hu/konyvtar/ferenc_papa_laudato_si_enciklika.pdf
GAZDAG László (2003): A fejlődés mint kényszer. Valóság, 46(5), 1–6.
HÉJJAS István (2012): Van elég energiánk. Kinek hasznos az energiaválság. Ausztria: United p. c. Kiadó.
Hérodotosz (2000): A görög–perzsa háború. Ford. Muraközi Gyula. Budapest: Osiris Kiadó.
Képes Krónika (1964). Budapest: Magyar Helikon Könyvkiadó.
Maurikiosz (2023): Sztratégikon. Hadvezérek kézikönyve. Ford. Kató Péter, Kákóczki Balázs. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó.
Thuküdidész (1999): A peloponnészoszi háború. Ford. Muraközy Gyula. Budapest: Osiris Kiadó.
Xenophón (1979): Kürosz nevelkedése. Anabázis. Ford. Fein Judit. Budapest: Európa Könyvkiadó. Online: https://mek.oszk.hu/05000/05027/05027.htm
Internetes források
Hogyan hatott Dzsingisz kán az éghajlatra? (2023) Magyar Mezőgazdaság, 2023. december 11. Online: https://magyarmezogazdasag.hu/2023/12/11/hogyan-hatott-dzsingisz-kan-az-eghajlatra/
Jericho: The World’s Largest City In 7000 BC [é. n.]. Online: https://gohighbrow.com/jericho-the-worlds-largest-city-in-7000-bc/
Vergilius összes művei. Ford. Lakatos István. Online: https://mek.oszk.hu/06500/06540/06540.pdf