A gépesített hadviselés elvének gyakorlati megvalósulása a magyar haderő harci alkalmazása során az 1940–1944-es években
This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
Absztrakt
A korabeli magyar katonai szakértők véleménye szerint a második világháború gépesített és páncélosegységekre támaszkodó hadjáratai bebizonyították, hogy a katonai döntés a legkorszerűbb védelemmel szemben is kivívható viszonylag rövid idő alatt, ennek feltétele a vezetési fölény és a harcoló alakulatok megfelelő harckészsége mellett a hadifelszerelés magas szintje, a szervezés és a csapatok magasszintű kiképzése. A páncélosegységekkel végrehajtott műveletek során kiemelten fontos volt a légi támogatás kérdése, ebből pedig egyenesen következett az, hogy a hatékony (önálló) páncéloshadviselés előfeltétele az adott hadműveleti térség vonatkozásában a légi uralom, illetve a légi fölény megléte. Egyes vélemények szerint a légi uralom nem volt elengedhetetlen előfeltétele a gyalogos és páncéloskötelékek együttes alkalmazásának, az együttes bevetés során a harcoló alakulatoknak meg kellett elégedniük az adott harcterületet érintő, átmeneti, időleges légi fölény kivívásával, illetve azzal, hogy a páncéloscsapatok számára a légi felderítés, illetve részlegesen a harci repülők közreműködése biztosított legyen.