A kiberbiztonság stratégiai vetületeinek oktatási kérdései a közszolgálatban

  • Krasznay Csaba

Absztrakt

A kibertérben történő események vitathatatlanul hatással vannak a fizikai világra, ezt 2017 még azok számára is megtanította, akik magukat a lehető legjobban megpróbálják kizárni a digitális létből. Elég csak arra gondolni, hogy januárban beiktatták az első amerikai elnököt, akinek a megválasztásában fontos szerepet játszott a közösségi hálózatokon keresztüli befolyásolás egy külső szereplő által, vagy éppen arra, hogy a magyar médiát egy informatikai támadás és annak utózöngéi uralták majdnem egy hónapon keresztül augusztusban. De érdemes megemlíteni azt a két globális kártékonykód-kampányt (Wannacry, NotPetya), amely májusban és júniusban több országban és iparágban is komoly károkat okozott, bemutatva a kiberfegyverek lehetséges hatásait. Mind olyan esemény, amelyre az ország védelmében részt vevő szervezeteknek reagálniuk kell. Kérdéses viszont, honnan lesznek olyan közszolgálati szakemberek, akik érdemben tudnak reagálni a nagyon sokszor nem műszaki természetű kihívásokra. Jelen tanulmány áttekinti, milyen kibervédelmi képességekre van szükség Magyarországon, hogyan lehet ezeket megteremteni, illetve milyen szerepe van mindebben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.

Kulcsszavak:

kiberbiztonság oktatás közszolgálat védelem

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.