Az új közigazgatási kódex

Absztrakt

A bevezetésben témaválasztásom indoklásáról esik szó, hogy miért is választottam éppen ezt a problémakört írásom tárgyául. Témaválasztásomat az teszi tehát indokolttá, hogy a Hadtudományi Doktori Iskolában, a doktori értekezésemmel összefüggésben felmerülő probléma a légi közlekedési balesetek megfelelő kezelése, az esetlegesen vizsgálatot igénylő események hatékonyságának növelése.
Mindenképpen szükséges azt belátni, hogy egy légi közlekedési baleset vizsgálata igen bonyolult, összetett, azaz komplex feladat, akkor is, ha polgári, de akkor is, ha katonai légijármű eseményre történik. Ezen gondolatkörrel kapcsolatosan, valamint saját munkahelyemnek köszönhetően elengedhetetlennek tartottam, hogy elkészítsek végre egy olyan összefoglalást, mely bemutatja azt, hogy a közigazgatás reformja éppen milyen hatást fejt ki a hatósági eljárásokra. Írásomban vizsgálom azt is, hogy miért volt szükség arra, hogy egy új jogi szabályozás szülessen. Vizsgálom, hogy mit hozott az új közigazgatási rendtartás. Szó esik írásomban a hatóság késedelmének újraszabályozásáról, ahogyan a jogorvoslati
rendszer módosításáról is, valamint az egyes fogalmak módosításáról is. Külön vizsgálom, hogy miben különbözik az Ákr. a Ket.-től.

Kulcsszavak:

Ákr adminisztráció hatóság légiközlekedés közigazgatás kódex

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.