A biztonság empirikus elemzésének újragondolása

Absztrakt

Rada Péterrel és Balogh Istvánnal közösen 2015-ben jelent meg Biztonsági tanulmányok: Új fogalmi keretek, és tanulságok a visegrádi országok számára című könyvünk. Ezzel a kötettel nem kevesebb volt a szándékunk, mint hogy a biztonsági tanulmányok területére jellemző status quót jelentősen meghaladjuk. A „fennálló állapotra” jellemző legelőször is az egységes megközelítés hiánya: egyszerre vannak jelen a biztonsági tanulmányok területén az elméleti alapozást nélkülöző és szubjektív tartalmaknak éppen ezért teret engedő empirikus elemzések, illetve a mindenben kételkedő, posztpozitivista kritikai szemlélet. Ahol elméleti keretek használatára (vagy legalábbis felidézésére) sor kerül, ott főként a koppenhágai iskolára hivatkoznak a szerzők – egyfelől a „biztonságiasítás” koncepciójára, másfelől a „biztonsági komplexumok”, illetve kifejezetten a „regionális biztonsági komplexumok” fogalmára. A regionális biztonsági komplexumok kutatása látszólag magától értetődő napirendet diktál, valójában azonban számos gyengeségtől szenved. Ezekre – alternatív fogalmi kereteket kínálva – magam már doktori disszertációmban is rámutattam. A fentebb említett, 2015-ös kötetben e fogalmi kereteket a második fejezetben mutattuk be, azután e keretekbe illesztve végeztük el számos nagyobb kérdésterület elemzését. Jelen cikk célja most összefoglalni, bizonyos pontokon továbbfejleszteni és újszerű módokon illusztrálni az ott leírtakat az érdemi tudományos reflexió ösztönzése végett: hogy a jövőben a hazai szakirodalom vegye figyelembe, miszerint úgymond egy „budapesti iskola” is létezik, amely a koppenhágai iskolát meghaladta, azaz indokolt kritika alá vetette, és alternatívára is rámutatott ezzel kapcsolatban. Ebben a tekintetben tehát Budapest (és Magyarország) bátran használhatja e tanulságokat – egyben pedig kritizálhatja is, tekintettel arra, hogy kritizálni való minden bizonnyal e budapesti iskola környékén is akadhat.