Törökország és iraki Kurdisztán kapcsolatának átalakulásai (2014–2017)

  • Dudlák Tamás
doi: 10.32576/nb.2020.4.7

Absztrakt

Jelen elemzés Törökország (Ankara) és a Kurdisztáni Autonóm Régió (Erbíl) közti politikai és gazdasági  együttműködéseket, érdekazonosságokat és  érdekellentéteket tárja fel a 2014 és 2017 közötti időszakból. Ezt az időbeli keretet két, regionális kihatással rendelkező  esemény jelöli ki. A kezdőpontot az „Iszlám Állam” 2014-re tehető felemelkedése jelenti, zárásként pedig a 2017-es iraki  kurd függetlenségi népszavazás hatásait vizsgálom. A  kettő közti időszakban tanúi lehettünk az Ankara és Erbíl  közti kapcsolatok valaha tapasztalt legintenzívebb  periódusának. A tanulmányban az Ankara és Erbíl közötti  bilaterális viszonyt az iraki kormány (Bagdad)  Törökországgal, illetve iraki kurdokkal kapcsolatos  politikájával összefüggésben értelmezem. Összességében  megállapítható, hogy a regionális felfordulás közepette a  török–iraki kurd kapcsolatoknak sikerült a korábban  kialakított alapvető jegyeit megőrizni, sőt az „Iszlám Állam”  közös kihívása miatt a két fél közti kapcsolat katonai  együttműködéssel is bővült. Bár a 2017-es függetlenségi  népszavazás feszültségekkel terhelte Ankara és Erbíl  kapcsolatát, a felek közti érdekegyezések továbbra is  erősebbnek mutatkoznak az esetleges szakításhoz vezető  széttartó erőknél.  

Kulcsszavak:

Törökország Irak AKP PKK kurdok turkománok

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.