Az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos alapkiképzést végzett, 13. évfolyamos honvéd kadétok pályamotivációs vizsgálata
Copyright (c) 2025 Balogh Zsolt

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
Absztrakt
A vizsgálat a honvédelem ágazati képzésben tanuló utolsó éves kadétok pályamotivációját mérte fel annak megismerése céljából, hogy a tanulói jogviszonyuk alatt vállalt Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálat és az azzal járó 2024 szeptemberében, az utolsó tanév első hónapjában végrehajtott öt hetes katonai alapkiképzés mennyire befolyásolta őket a katonai pályaválasztás terén. A felmérés módszere egy 72 válaszadási lehetőséget tartalmazó – jellemzően négyfokú Likert-skálás – kérdőív. A vizsgálatba a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Technikum és Szakközépiskola 13. évfolyamban tanulói jogviszonnyal rendelkező, Honvédelem ágazati képzésben résztvevő 30 diákját vontuk be. A vizsgálat megerősítette azt a feltételezést, hogy az alapkiképzés erősítette a katonai pálya iránti motivációt. A honvédség pozitív megítélése erősödött, a válaszadók 70%-a nyilatkozta, hogy tanulmányait katonai tanintézetben vagy katonai ösztöndíjjal folytatja. A kérdőív részét képezte annak felmérése is, hogy milyen okok miatt vállaltak katonai szolgálatot. Generációjukra jellemző válaszaikban a közösségi élmény, képességeik határainak megismerése, a gyakorlati tapasztalatszerzés nagyobb súllyal szerepelt, mint az igért jövedelem. A mérés alapján feltételezhető, hogy a tartalékos szolgálat vállalásával, az érettségi utáni katonai pályaválasztás alternatívája felerősödik. A vizsgálat eredményeinek általános értelmezéséhez indokolt lehet a célcsoport számának növelése, több Honvéd Kadét Programban részt vevő intézmény bevonása.
Kulcsszavak:
Hivatkozások
A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Technikum és Szakképző Iskola Szakmai programja (2024). Online: https://than.bmszc.hu/szakmai-dokumentumok/szakmai-program
CSAPÓ Zsuzsanna (2009): Nemzetközi jogi védőháló a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek oltalmára. PhD-disszertáció. Pécsi Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Online: https://ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/csapo-zsuzsanna/csapo-zsuzsanna-vedes-ertekezes.pdf
KUN-SZABÓ István (2018): Az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésének alternatív lehetőségei. PhD-disszertáció. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola. Online: https://hhk.uni-nke.hu/document/hhk-uni-nke-hu/KSZI_doktori%20%C3%A9rtekez%C3%A9s%201.0_jav_OK.pdf
PÁLFFY Zsuzsanna (2020): A Z generáció motiválása és megtartása a munkahelyeken. In MAKKOS Anikó – KECSKÉS Petra – KÖVECSESNÉ Gősi Viktória. (szerk.): „Kizökkent világ” – Szokatlan és különleges élethelyzetek: a nem-konvencionális, nem „normális”, nem kiszámítható jelenségek korszaka? Győr: Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar, 116–124.
STUMMER Judit (2019): A Magyar Honvédség személyi állománya utánpótlás biztosításának lehetőségei a köz- és felsőoktatásban tanulók körében. PhD-disszertáció. Szent István Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola. Online: https://doi.org/10.14751/SZIE.2019.053
SZŰCS Gáborné (2020): Továbbtanulás – avagy irány a sereg? Hadtudományi Szemle, 13(2), 205–211. Online: https://doi.org/10.32563/hsz.2020.2.16
Jogi források
- Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.). Online: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100425.atv
- 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről. Online: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99100064.tv
- 2009. évi CLX. törvény a gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló, a Gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött Fakultatív Jegyzőkönyv megerősítéséről és kihirdetéséről. Online: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0900160.tv
- 2019. évi LXXX. törvény a szakképzésről. Online: https://njt.hu/jogszabaly/2019-80-00-00
- 13/2024. (VII. 23.) HM rendelet az önkéntes tartalékos jogállásról. Online: https://njt.hu/jogszabaly/2024-13-20-15
- 22/2024. (IX. 30.) HM rendelet egyes honvédelmi ösztöndíjakról. Online: https://njt.hu/jogszabaly/2024-22-20-15
- 49/2017. (HK 6.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése a hivatásos és szerződéses állományú altisztek, valamint a legénységi állományú katonák kérdőíves vizsgálatáról szóló 27/2015. (HK 6.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés módosításáról
- 42/2021. (VIII.31.) HM utasítás a Honvéd Kadét Programról, valamint a hazafias és honvédelmi nevelés támogatásáról. Online: https://njt.hu/jogszabaly/2021-42-B0-15