Perjés Géza a katonai vezetők kiképzéséről és a hadtörténet-oktatás szerepéről
Copyright (c) 2019 Hadtudományi Szemle
This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
Absztrakt
Perjés Géza (1917–2003) a 20. század második felének legnagyobb hatású magyar hadtörténésze pályáját hivatásos katonaként kezdte, s frissen végzett Ludovikásként részt vett a második világháború harcaiban. Angol hadfifogságból hazatérve beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol 1946 és 1948 között a Szalai Sándor professzor vezette híres Társadalomtudományi Intézet kurzusain többek között szociológiai tanulmányokat folytatott, majd érdeklődése a hadtörténelem irányába fordult. Katonai szakmai ismereteit és tudományos képzettségét, nyelvi ismereteit kamatoztatva az 1950-es évektől bekapcsolódott a magyar hadtörténeti kutatásokba. A tanulmányban közzétett, Perjés Géza hagyatékából előkerült, 1956. augusztus hó 5-én kelt írás az SZKP XX. kongresszusa után a magyar hadtörténetírás helyéről, szerepéről, megújításáról kibontakozott vitához kapcsolódik. Érdekességét nem csupán történeti mivolta, hanem nagyon is aktuális mondanivalója adja: ahhoz a kérdéshez szól hozzá képzett, háborút megjárt katonaként és hadtörténészként, hogy van-e helye, szerepe, és ha igen mi, a hadtörténelemnek a katonai vezetők képzésében. Ennerk érdekében részletesen kifejti a katonai vezetők kiképzéséről vallott felfogását.