(Nyelvi) emberi jogok és/vagy biztonságpolitika

  • Kontra Miklós
doi: 10.32566/ah.2022.1.2

Absztrakt

A létező emberi jogi szabályozások és a nyelvi jogi szabályozások nem különösebben hatékonyak. Emberiesség elleni bűncselekmény és emberiesség elleni bűncselekmény között az az egyik különbség, hogy van, akit ilyen bűncselekményért életfogytig tartó börtönre ítélnek (Mladić), s van, akit futni hagynak (azoknak az államoknak a zömét, amelyek alámerítő oktatással asszimilálják nyelvi kisebbségeiket). A műhely-konferenciánkhoz írt tájékoztatójában Andrássy György a nyelvi jogok nemzetközi elismerésének magasabb szintre emeléséhez új érvek felkutatását szorgalmazta, s célként azt jelölte meg, hogy a tanácskozás „hozzájáruljon az ilyen érvek felkutatásához, bemutatásához és megvitatásához, illetve általában az érvek szerepének tisztázásához”. A nyelvi jogi érvek szerepének vizsgálatához egy tágabb kérdést is szóba kívánok most hozni: a kisebbségek nyelvi jogi védelmét veszélyeztetik-e biztonságpolitikai érdekek? Ezt a konfliktust éles reflektorfénybe állította Ukrajna az utóbbi öt évben. Ha az európai szervezetek passzivitásukkal bűnrészesek lesznek az ukrajnai regionális és kisebbségi nyelveken folyó oktatás erodálásában, az olyan precedenst teremthet, aminek következtében egy kisebbséget bármikor meg lehet fosztani azoktól a jogaitól, amelyeket korábban megszerzett egy államban. A homogén nemzetállamokat építő országokat Ukrajna példája arra sarkallhatja, hogy erre az útra lépjenek, ami új európai konfliktusokat eredményezhet. Be fogom mutatni, hogy ami súlyos nemzetközi konfliktushoz vezetett, és tanácstalanságot szült a NATO-ban, az nyelvészek számára elég könnyen kezelhető ügy lenne. A nyelvi emberi jogok és a biztonságpolitika szembeállítása csak pusztító hatású lehet. Viszont ezeknek a jogoknak és a biztonságpolitikai érdekeknek együttes érvényesítése lehetséges, és ez a konfliktuskezelés legjobb módja.

Kulcsszavak:

nyelvi emberi jogok emberiesség elleni bűncselekmények biztonságpolitika hozzáadó nyelvpedagógia ukrán nyelvpolitika

Hogyan kell idézni

Kontra, M. (2022). (Nyelvi) emberi jogok és/vagy biztonságpolitika. Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 10(1), 19–28. https://doi.org/10.32566/ah.2022.1.2

Hivatkozások

Brenzovics, László – László Zubánics – Ildikó Orosz – Mihály Tóth – Karolina Darcsi – István Csernicskó: The Continuous Restriction of Language Rights in Ukraine. Berehovo–Uzhhorod, 2020. Online: https://hodinkaintezet.uz.ua/wp-content/uploads/2020/04/THE-CONTINUOUS-RESTRICTION-OF-LANGUAGE-RIGHTS-IN-UKRAINE_merged.pdf

Csernicskó, István – Csilla Fedinec: Four Language Laws of Ukraine. International Journal on Minority and Group Rights, 23. (2016), 4. 560–582. Online: https://doi.org/10.1163/15718115-02401004

Csernicskó, István – Kornélia Hires-László – Zoltán Karmacsi – Anita Márku – Réka Máté – Enikő Tóth-Orosz: Ukrainian Language Policy Gone Astray. Törökbálint, Termini Egyesület, 2020. Online: https://www.researchgate.net/publication/340902146_Ukrainian_language_policy_gone_astray

Csernicskó, István – Mihály Tóth (szerk.): The Right to Education in Minority Languages: Central European Traditions and the Case of Transcarpathia. Uzhhorod, Autdor-Shark, 2019. Online: https://www.researchgate.net/publication/332556082_THE_RIGHT_TO_EDUCATION_IN_MINORITY_LANGUAGES_Central_European_traditions_and_the_case_of_Transcarpathia

Csernicskó, István – Miklós Kontra: The Linguistic Human Rights Plight of Hungarians in Ukraine. In Tove Skutnabb-Kangas – Robert Phillipson (szerk.): The Handbook of Linguistic Human Rights. Oxford, Wiley–Blackwell (megjelenés alatt).

EBESZ: A nemzeti kisebbségek oktatási jogairól szóló hágai ajánlások és értelmező megjegyzések (1996. október). Online: https://www.osce.org/files/f/documents/6/1/32186.pdf

Fiala-Butora, János: Implementation of the Framework Convention for the Protection of National Minorities and the European Language Charter: Unified Standard or Divergence? Hungarian Journal of Minority Studies, 2. (2018), 7–21. Online: https://real.mtak.hu/105486/

Fiala-Butora, János: The Controversy over Ukraine’s New Law on Education: Conflict Prevention and Minority Rights Protection as Divergent Objectives? European Yearbook of Minority Issues, 17. (2020), 1. 233–261. Online: https://doi.org/10.1163/22116117_01701011

Grin, François: Language Planning and Economics. Current Issues in Language Planning, 4. (2003), 1. 1–66. Online: https://doi.org/10.1080/14664200308668048

Hungary to Block Ukraine’s NATO Membership over Language Law. Reuters, 2019. december 4. Online: https://www.reuters.com/article/us-ukraine-nato-hungary/hungary-to-block-ukraines-nato-membership-over-language-law-idUSKBN1Y823N

Kontra Miklós: Nyelvi genocídium az oktatásban a Kárpát-medencében. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 11. (2009), 4. 67–76. Online: http://epa.oszk.hu/00000/00033/00039/pdf/szemle_2009_4_kontra-miklos.pdf

Kontra Miklós: Felelős nyelvészet. Budapest, Gondolat, 2019.

Kontra, Miklós – Robert Phillipson – Tove Skutnabb-Kangas – Tibor Várady (szerk.): Language: A Right and a Resource, Approaching Linguistic Human Rights. Budapest, CEU Press, 1999. Online: https://doi.org/10.1515/9789633865217

Lengyel János: Törvénnyel az anyanyelv ellen. Beszélgetés dr. Tóth Mihállyal. Magyar Napló, (2020), 3. 38–43.

Molnár Zoltán: Az összes európai ország szemet huny a migránsok és menekültek jogainak megtiprása felett. 24.hu, 2021. május 12. Online: https://24.hu/kulfold/2021/05/12/az-osszes-europaiorszag-szemet-huny-a-migransok-es-menekultek-jogtiprasa-felett/

Nagy, Noémi: Language Rights of European Minorities in the Administration of Justice, Public Administration and Public Services. International Developments in 2019. European Yearbook of Minority Issues, 18. (2021), 1. 113–140. Online: https://doi.org/10.1163/22116117_01801006

Pavlenko, Aneta: Multilingualism in Post-Soviet Successor States. Language and Linguistics Compass, 7. (2013), 4. 262–271. Online: https://doi.org/10.1111/lnc3.12024

Phillipson, Robert – Tove Skutnabb-Kangas: Introduction to Volume 4. Language Rights: Challenges in Theory and Implementation. In Tove Skutnabb-Kangas – Robert Phillipson (szerk.): Language Rights. Volume 4. London – New York: Routledge, 2017. 1–13.

Skutnabb-Kangas, Tove: Bilingualism or Not: The Education of Minorities. Clevedon, Multilingual Matters, 1988.

Skutnabb-Kangas, Tove: Linguistic Genocide in Education – or Worldwide Diversity and Human Rights? Mahwah, NJ, Lawrence Erlbaum, 2000. Online: https://doi.org/10.4324/9781410605191

Skutnabb-Kangas, Tove: How (Unnecessary) Political Tension Leads to Confusion, Controversies, Contradictions, Inconsistencies and, Ultimately, Lack of Linguistic Human Rights in Education. Invited Comments Prepared for the Council of Europe Conference “Filling the Frames” to Mark the 5th Anniversary of the Entry into Force of the Framework Convention on the Protection of National Minorities, Strasbourg, 30–31 October 2003.

Skutnabb-Kangas, Tove: Afterword. In István Csernicskó – Mihály Tóth (szerk.): The Right to Education in Minority Languages: Central European Traditions and the Case of Transcarpathia. Uzhhorod, Autdor-Shark, 2019a. 68–71.

Skutnabb-Kangas, Tove: Theme 1, Human Rights and Minority Language Education – (Original Version). United Nations Forum on Minority Issues, 12th session, 27–29 November 2019, Palais des Nations, Geneva, Switzerland, 2019b. Online: https://www.tove-skutnabb-kangas.org/en/Freedom-of-speech-denied-at-the-UN.html#original

Skutnabb-Kangas, Tove – Robert Dunbar: Indigenous Children’s Education as Linguistic Genocide and a Crime against Humanity? A Global View. Gáldu Čála, Journal of Indigenous Peoples Rights, (2010), 1. Online: https://www.researchgate.net/publication/278033737_Indigenous_Children’s_Education_as_Linguistic_Genocide_and_a_Crime_Against_Humanity_A_Global_View

Skutnabb-Kangas, Tove – Robert Phillipson (szerk.): Linguistic Human Rights: Overcoming Linguistic Discrimination. Berlin, Mouton de Gruyter, 1994. Online: https://doi.org/10.1515/9783110866391

Skutnabb-Kangas, Tove – Robert Phillipson (szerk.): The Handbook of Linguistic Human Rights. Oxford, Wiley–Blackwell, (megjelenés alatt)

Thomas, Wayne P. – Virginia P. Collier: A National Study of School Effectiveness for Language Minority Students’ Long-Term Academic Achievement. George Mason University, CREDE (Center for Research on Education, Diversity & Excellence), 2002. Online: https://www.thomasandcollier.com/assets/2002_thomas-and-collier_2002-final-report.pdf

Tomaševski, Katarina: Has the Right to Education a Future Within the United Nations? A Behindthe-Scenes Account by the Special Rapporteur on the Right to Education 1998–2004. Human Rights Law Review, 5. (2005), 2. 205–237. Online: https://doi.org/10.1093/hrlr/ngi014

Wardyn, Łukasz – Jan Fiala: The 2009 Amendment of the Slovakian State Language Law and its Impact on Minority Rights. Polish Yearbook of International Law, 29. (2009), 153–173. Online: http://cejsh.icm.edu.pl/cejsh/element/bwmeta1.element.6155fbe0-c9ef-352c-bc00-c9b6185d0bce

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.