A légierő számára kialakítható moduláris szimulációs környezet kialakításának lehetőségei, képességek megszerzéséhez, fenntartásához és eljárások tökéletesítéséhez

Absztrakt

A Magyar Honvédség és együttműködő szervezeteik, valamink a katonai oktatási intézmények számára testreszabottan tervezett, globális, makro és mikró szimulációs környezet kialakításának, kihasználhatóságainak lehetőségeivel foglakozik a publikáció. A kor igényeit a katonai szervezetekre és ezen belül is elsősorban a légierőre levetítve, a virtuális valóság felhasználásával, a technológia által biztosított lehetőségekkel viszonylag egyszerűen és költséghatékonyan ki lehet elégíteni. A mikrokörnyezeteket egy közös Virtuális Légtéren keresztül kezdetben makro, később globális környezetté lehet összekapcsolni. Az így teremtett virtuális világ számtalan lehetőséget hordoz magában, mely mind a képzésben, mind a gyakoroltatásban, mind pedig a hatékonyabb eljárások kidolgozásában felbecsülhetetlen értékű rendszert alkot. Nem elhanyagolható az a lehetőség sem, mely alapján a már kiképzett, de egyéb okok miatt már nem repülő hajózó állomány szaktudása továbbra is kiaknázható.

Kulcsszavak:

virtuális légtér szimuláció virtuális valóság kiképzés gyakoroltatás tovább foglalkoztathatóság repülésbiztonság

Hogyan kell idézni

[1]
K. Domján, „ A légierő számára kialakítható moduláris szimulációs környezet kialakításának lehetőségei, képességek megszerzéséhez, fenntartásához és eljárások tökéletesítéséhez”, RepTudKoz, köt. 29, sz. 2, o. 401–414, aug. 2017.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.