Határváltozás következményei Csanád és Torontál vármegyében (1918–1923)

Absztrakt

Az első világháborút lezáró béke, jelentős területi változást hozott a két megye számára. Előbb román és szerb megszállás következett, majd ennek szankcionálása Trianonban, ami maga után vonta az igazgatás rendjének megváltozását is. A területelszakítások miatt a csonkán maradt megyék egyesítésére (Csanád-Arad-Torontál) került sor. A közigazgatási renováció 1923-ban fejeződött be a régi szerkezeti forma (szolgabíróságok, jegyzőség, képviselő-testületek stb.) életre keltésével, s így helyreállt a szervezeti kontinuitás.
A trianoni határ a megosztott községek esetében nem jelentett végleges határt, mert domborzati, közlekedési és más körülmények miatt egyezményesen módosítani lehetett.
A területi elcsatolás fontos vagyonjogi kérdéseket is fölvetett, mert a területet bekebelező románok egységes anyagi, kulturális és szellemi javak birtoklását szakították ketté. Az idegen eltulajdonítás okozta értékvesztést csak fokozta a megszállás és a kommün alatt keletkezett károk megtérítésének ügye. Utóbbi az új közigazgatás feltételeinek szempontjából bírt jelentőséggel.
A területi változás társadalmi következményei közül az optálás és a kettősbirtokosság okozta migráció emelhető ki. Az optálás a két megye lakosságának magas nemzetiségi arányából következett, míg a kettősbirtokosság a határszélen élő lakosság problémája volt, mert a határ elvágta őket a túloldalra került földbirtokától. A két dolog jogilag teljesen független egymástól, de a két ügy alanyai társadalmilag gyakran összekapcsolódtak.
Az átalakulás utolsó eleme a Határkijelölő Bizottság működése volt. Ennek központja Szeged lett. A város a trianoni diktátum értelmében köteles volt az antant munkáját segíteni, de a közvélemény azt „megsemmisítő kutatásnak” tekintette.