A Délvidék a délszláv állam közigazgatásában 1918–1941

  • Hornyák Árpád

Absztrakt

A tanulmány a Délvidék közigazgatásának változásait mutatja be részletesen, az Osztrák– Magyar Monarchia felbomlását követően. A történelmi Délvidék az I. világháború után előbb a Szerb Királysághoz, majd a Szlovén–Horvát–Szerb államhoz került. Idetartoztak a jelentős részben magyar lakosság által lakott területek: a Bácska, a Bánság délszláv államhoz került nyugati része, a Baranya háromszög, illetve a Muraköz és a Muravidék. Az elcsatolást követően az új, idegen rezsim a centralizáció és egységesítés jegyében átszervezte a közigazgatást, fokozatosan kiszorítva a korábbi időszakra jellemző közigazgatási szervezetet azokkal a tisztviselőkkel együtt, akik a Trianont megelőző időszakban a törvényhatóságok közigazgatásában dolgoztak. A tanulmány a szerbek által bevezetett új közigazgatási szervezet jellemzőinek és struktúrájának bemutatásával foglalkozik.

Kulcsszavak:

Délvidék a Délvidék közigazgatásának változásai Bácska Bánát

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.