„A végső döntés illesse az illetékes minisztert!” A magyar közigazgatási bíróság 1949-ben történt megszüntetésének előzményei

  • Köbel Szilvia

Absztrakt

A tanulmány célja a közigazgatási bíróság megszüntetéséről szóló 1949. évi II. törvény elfogadásához vezető jogi és politikai lépések, továbbá a törvény jogdogmatikai környezetének levéltári és parlamenti iratok, valamint szakirodalmi anyagok alapján történő dokumentálása. A második világháború után az államigazgatási döntések nagy része fölött fokozatosan szűnt meg a független bírói kontroll, a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozó ügyek nagy része a végrehajtó hatalomtól függő fórumokra terelődött át. A közigazgatási bíróság az 1946. évi I. törvény által deklarált alapjogok érvényesülésének valódi garanciáit törekedett megteremteni, miközben a kiépülő sztálini igazgatási modellben a végrehajtó hatalomnak, különösen a belügyi, állambiztonsági szerveknek egyre nagyobb szerepe lett. A pártállami hatalom szerint a közigazgatási bíróság „szembehelyezkedett a demokratikus fejlődéssel”. A kormányzat számára a „független, csak a jog, az igazság szolgálatában álló” közigazgatási bíróság nem volt kívánatos jelenség, így sorsa a megszüntetés lett.

Kulcsszavak:

döntőbizottság emberi jogok jogállam jogorvoslat közigazgatás népi demokrácia szocializmus végrehajtó hatalom

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.