A nemzeti kisebbségek szerepe a magyar–román határon átnyúló gazdasági együttműködésben a 2007–2020 közötti időszak megyei fejlesztési dokumentumaiban

  • Istenes-Benczi Melinda
  • Tóth Balázs István
doi: 10.32575/ppb.2023.2.8

Absztrakt

Az Európai Unió egyik alappillére a kohéziós politika, amelynek célja, hogy a tagállamok különböző régiói a földrajzi elhelyezkedésüktől és a történelmi pályájuktól függetlenül azonos szintre fejlődhessenek, ezzel megteremtve a valódi közös piacot. A már több mint harmincéves határon átnyúló programok ebben a célkitűzésben kiemelt szerepet töltenek be. Annak érdekében, hogy ezek a programok valóban sikeresek legyenek, a területfejlesztés helyi szintjein is szükséges az e célokat szolgáló stratégiák megalkotása. Ezért a jelen kutatás a román–magyar határ menti megyék 2007 és 2020 között hatályban lévő fejlesztési dokumentumait dolgozza fel, hogy pontosabb képet kaphassunk a Magyarországon élő román közösség, valamint a Romániában élő magyar közösség szerepéről a határon átnyúló gazdasági együttműködésekben. A jelen kutatás részét képezi egy átfogóbb vizsgálatnak, amelyben részletesebben tárjuk fel a nemzeti kisebbségek szerepét a magyar–román határon átnyúló gazdasági együttműködésekben.

Kulcsszavak:

gazdaságfejlesztés határon átnyúló együttműködések kohéziós politika nemzeti kisebbségek tartalomelemzés

Hivatkozások

Badulescu, Alina – Badulescu, Daniel – Borma, Afrodita (2014): Enhancing Cross-Border Cooperation Through Local Actors’ Involvement. The Case of Tourism Cooperation in Bihor (Romania) – Hajdú-Bihar (Hungary) Euroregion. Lex Localis – Journal of Local Self-Government, 12(3), 349–371. Online: https://doi.org/10.4335/12.3.349-371(2014)

Balcsók István – Szarvák Tibor – Tóth Dalma (2019): Prekaritás és fiatalság – a magyar–román határ menti fiatalok munkaerőpiaci helyzete. Erdélyi Társadalom, 17(2), 105–127. Online: https://doi.org/10.17177/77171.233

Békés megye fejlesztési stratégiájának (2007–2013) aktualizálása (2010). Békéscsaba: Békés Megyei Önkormányzat.

Brunet-Jailly, Emmanuel – Wassenberg, Birte (2020): Section Introduction: Comparing and Contrasting EU Border and Migration Policy – Are They Exemplary? Borders in Globalization Review, 1(2), 23–29. Online: https://doi.org/10.18357/bigr12202019793

Capotorti, Francesco (1977): The International Protection of Persons Belonging to Ethnic, Religious and Linguistic Minorities Since 1919. Geneva: United Nations Economic and Social Council.

Cavanagh, Stephen (1997): Content Analysis: Concepts, Methods and Applications. Nurse Researcher, 4(3), 5–16. Online: https://doi.org/10.7748/nr.4.3.5.s2

Elo, Satu – Kyngäs, Helvi (2008): The Qualitative Content Analysis Process. Journal of Advanced Nursing, 62(1), 107–115. Online: https://doi.org/10.1111/j.1365-2648.2007.04569.x

Fejes Zsuzsanna (2003): A határon átnyúló együttműködések jogi-intézményi szemszögből, különös tekintettel a magyar határrégiókra. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica, 2, 101–125. Online: http://acta.bibl.u-szeged.hu/7519/1/juridpol_doct_002_101-126.pdf

Flachbarth Ernő (1936): A csehszlovákiai népszámlálások és a felvidéki kisebbségek nyelvi jogai. Pécs: Dunántúl Pécsi Egyetemi.

Grieves, Kevin (2012): Journalists and the Mediated Construction of Transborder Regions. In Grieves, Kevin (szerk.): Journalism Across Boundaries. The Promises and Challenges of Transnational and Transborder Journalism. New York: Palgrave Macmillan, 113–134. Online: https://doi.org/10.1057/9781137272652_6

Grix, Jonathan (2001): Towards a Theoretical Approach to the Study of Cross-Border Cooperation. Perspectives, (17), 5–13.

Hajdú-Bihar megye területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja (2006). Debrecen: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség.

Hajdú Zoltán – Rácz Szilárd (2020): Államhatár-politikák az Európai Unióban és Magyarországon a globális koronavírus-válság kezdeti időszakában. Tér és Társadalom, 34(2), 202–210. Online: https://doi.org/10.17649/TET.34.2.3260

Institutul Național de Statistică (2011): Anuarul Statistic al României. București: Institutul Național de Statistică. Online: https://insse.ro/cms/files/Anuar%20arhive/serii%20de%20date/2011/pdf/ASR%202011_romana.pdf

Jaschitz Mátyás (2020): The Role of the EGTC in Cross-Border Spatial Planning. In Ocskay Gyula (szerk.): 15 Years of the EGTCs. Lessons learnt and future perspectives. Budapest: Central European Service for Cross-Border Initiatives, 123–144. Online: http://legalaccess.cesci-net.eu/wp-content/uploads/2020/11/15_Years_EGTCs_06_JASCHITZ_Planning.pdf

Jeffery, Charlie – Collins, Stephen (1998): The German Lander and EU Enlargement: Between Apple Pie and Issue Linkage. German Politics, 7(2), 86–101. Online: https://doi.org/10.1080/09644009808404513

Klatt, Martin (2006): Regional Cross-Border Cooperation and National Minorities in Border Regions – A Problem or an Opportunity? In Ozoliņa, Žaneta (főszerk.): Expanding Borders: Communities and Indentities. Proceedings of International Conference. Riga: University of Latvia, 239–247. Online: https://doi.org/10.22364/ebci

Koch, Katharina (2018): Geopolitics of Cross-Border Cooperation at the EU’s External Borders. Discourses of De- and Re-bordering, Territorial Perceptions and Actor Relations Within the Finnish–Russian ENI Cooperation Network. Nordia Geographical Publications, 47(1). Online: https://nordia.journal.fi/article/view/71008/32703?acceptCookies=1

Kühl, Jørgen (2004): National Minorities and Cross-Border Cooperation Between Denmark and Germany. Razprave in gradivo, (44), 82–105. Online: https://rig-td.si/wp-content/uploads/2018/11/44_-2.pdf

Malloy, Tove H. (2010): Creating New Spaces for Politics? The Role of National Minorities in Building Capacity of Cross-Border Regions. Regional & Federal Studies, 20(3), 335–351. Online: https://doi.org/10.1080/13597566.2010.484572

Medeiros, Eduardo (2015): Territorial Impact Assessment and Cross-Border Cooperation. Regional Studies, Regional Science, 2(1), 97–115. Online: https://doi.org/10.1080/21681376.2014.999108

Planul de dezvoltare al Judeţului Bihor 2007–2013 (2007). Oradea: Consiliul Judeţean Bihor.

Portolés, Jordi B. (2015): Cross-Border Cooperation and Cultural Communities in Europe. CMC Papers, (3), 1–60. Online: https://www.academia.edu/26773133/Cross_border_Cooperation_and_cultural_communities_in_Europe

Révész Béla (2009): A magyar–román viszony problématörténetéből az 1980-as években. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica, 72, 463–522. Online: http://acta.bibl.u-szeged.hu/7420/1/juridpol_072_463-522.pdf

Romsics Ignác (2017): Erdély helye a magyar külpolitikai gondolkodásban, 1918–1947. Acta Academiae Agriensis, Sectio Historiae, 45, 535–550. Online: http://publikacio.unieszterhazy.hu/3679/1/Romsics_535-550.pdf

Roter, Petra (2019): Határon átnyúló együttműködések és kétoldalú kapcsolatok: a kétoldalú kisebbségvédelem esélyei és kelepcéi. In Komac, Miran – Vizi Balázs (szerk.): Bilaterális kisebbségvédelem. Budapest: L’Harmattan. Online: http://real.mtak.hu/105073/1/BILATERALIS_SLO_HU_magyar_1111_press.pdf

Sageata, Radu (2013): Organizarea administrativ-teritoriala a Romaniei. Evolutie si propuneri de optimizare. București: Academia Română Institutul de Geografie. Online: https://www.academia.edu/13095883/Organizarea_administrativ_teritoriala_a_Romaniei_Evolutie_si_propuneri_de_optimizare

Sallai János (2019): A változások kezdete, az erdélyi magyarok kiengedése a nyugati határon 1985-től. Nemzetbiztonsági Szemle, 7(3), 70–80. Online: https://doi.org/10.32561/nsz.2019.3.6

Sallai János (2021): Magyarország határai a trianoni döntés előtt és után. Határrendészeti Tanulmányok, 18(1), 71–93. Online: https://epa.oszk.hu/04200/04220/00001/pdf/EPA04220_hatarrendeszeti_2021_01_071-093.pdf

Scott, James W. (2017): Rebordering Central and Eastern Europe. In Lux Gábor – Horváth Gyula (szerk.): The Routledge Handbook to Regional Development in Central and Eastern Europe. London: Routledge. Online: https://doi.org/10.4324/9781315586137-11

Strategia de dezvoltare a Judeţului Satu Mare până în 2020 (2016). Satu Mare: Consiliul Judeţean Satu Mare.

Süli-Zakar István – Czimre Klára (2007): A határon átnyúló (CBC) kapcsolatok Magyarország körül. Debreceni Szemle, 15(1), 27–51. Online: https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/f618783b-3c7b-45b3-9d4d-adc18ef493c1/content

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területfejlesztési koncepció (2012). Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat.

Tárnok Balázs (2020): Az európai polgári kezdeményezés különös tekintettel a nemzeti kisebbségek jog- és érdekvédelmére. PhD disszertáció. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Online: https://doi.org/10.15774/PPKE.JAK.2020.009

Tóibín, Colm (2010): Along the Catalan and Irish Borders: Politics of Memory and Progress Through Good Manners. The Journal of Cross Border Studies in Ireland, (5), 21–32.

Vizi Balázs (2018): A kisebbségi jogok védelmének európai színtere napjainkban: normatív rezsim és politikai diskurzus. Pro Minoritate,(2), 3–14. Online: https://www.academia.edu/38783283/A_KISEBBS%C3%89GI_JOGOK_V%C3%89DELM%C3%89NEK_EUR%C3%93PAI_SZ%C3%8DNTERE_NAPJAINKBAN_NORMAT%C3%8DV_REZSIM_%C3%89S_POLITIKAI_DISKURZUS

Zsákai Lénárd (2022): Schengen Stratégia – úton egy erősebb és ellenállóbb schengeni térség felé? Belügyi Szemle, 70(7), 1551–1565. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2022.7.11

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.