„SZEGÉNY A KOLDUS, HA KIRÁLY IS A NEVE” KOLDULÁS ÉS BÍRÓI GYAKORLATA A KBTK. TÜKRÉBEN

  • Bódiné Dr. Beliznai Kinga
doi: 10.32575/ppb.2020.3.3

Absztrakt

A koldulás problematikája Európa-szerte szorosan kötődött a szegénység, a szegénygondozás kérdéseihez, a „szegény” fogalom felölelte a koldusokat, a vándorlókat, a beteg, család nélkül élő felnőtteket, valamint az árvákat és a családból kiesett, magukra maradt gyermekeket is. 

A rendi korszak felfogásában a koldusok, csavargók, munkakerülők elsősorban a társadalomra veszélyes emberek, akikkel kapcsolatban számos jogszabály született. Ezek a jogszabályok elsősorban rendészeti, igazgatási vonatkozásban foglalkoztak a koldulással (és ezzel párhuzamosan a csavargással), valamint annak akár büntetőjogi következményeivel is. Kialakult a koldusok osztályozásának rendszere is. E szerint voltak javíthatatlan, munkaképtelen, valamint eseti koldusok.

Magyarországon a 19. század második felétől a szegénypolitika alapvető jellemzője volt, hogy az állam döntően a magánjótékonyságra, illetve a községekre hárította a szegénység, ezzel együtt a koldulás kezelését. A koldulás társadalomra veszélyesebb eseteit az 1879. évi XL. tc., a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról rendelte büntetni. 

Kulcsszavak:

csavargás dologház kihágás koldulás munkakerülés szegénygondozás szegénység