Az ukrajnai és a közel-keleti válságok az ázsiai hatalmak szemszögéből

  • Háda Béla

Absztrakt

2014 folyamán az Európai Unió államainak közvéleményét leginkább két, fegyveres szembenállássá eszkalálódó konfliktus foglalkoztatta: az ISIS/IS iraki és szíriai térnyerése, valamint az orosz részről polgárháborús kulisszák mögé bújtatott, valójában orosz–ukrán miniháborúként zajló ukrajnai válság. Mindkét folyamat Európa hagyományos befolyási övezetének perifériáján bontakozott ki, így természetes, hogy kiemelt figyelmet kapott a Magyarországon született biztonságpolitikai elemzésekben is, széles teret nyitva a nyugati szempontokat és érdekeket tárgyaló sorétű hazai diskurzus előtt. Eddig lényegesen kevesebb figyelmet kapott viszont a keleti világ két meghatározó hatalmának, Indiának és a Kínai Népköztársaságnak az említett válságokkal kapcsolatos álláspontja, illetve esetleges politikai érintettsége. Írásunk e hiányt igyekszik pótolni.

Kulcsszavak:

Ukrajna közel-kelet

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.