A gerillaharc és a terrorizmus szerepe a felkelésekben

  • Répási Krisztián

Absztrakt

Számos biztonságpolitikai szakértő – köztük Roger Barnett, Donald Baker, vagy Magyarországon Porkoláb Imre és Kőszegvári Tibor – utalt arra, hogy a 21. században az aszimmetrikus hadviselésnek egyre nagyobb jelentősége lesz a különböző fegyveres konfliktusok során, háttérbe szorítva a hagyományosnak nevezett háborúkat. A prognózis igazolódni látszik, ugyanis az aszimmetrikus hadviselés kategóriájába tartozó terrorista cselekmények, valamint a gerillákhoz, vagy másként fogalmazva felkelőkhöz köthető akciók vezető szerepet játszottak és játszanak mai napig az elmúlt évtized fegyveres konfliktusaiban. A felkelés és a terrorizmus fogalma azonban a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére sem mosható össze. Az alábbi írás egyrészt megkísérli felvázolni a felkelések főbb jellemzőit, ráirányítva a figyelmet a gerillaharc és a terrorizmus közötti ambivalens viszonyra, másrészt azt vizsgálja, hogy 2009-ben és 2010-ben Afganisztánban hozzávetőlegesen mekkora volt az aránya a kormányellenes lázadók által végrehajtott, gerillataktikára emlékeztető akcióknak, valamint az inkább terrorcselekménynek definiálható merényleteknek, rávilágítva a politikai erőszakkal összefüggő incidensek
eltérő tulajdonságaira.

Kulcsszavak:

gerillaharc terrorizmus asszimetrikus hadviselés

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.