Több mint fél siker – a második Orbán-kormány védelempolitikájának első évéről

Absztrakt

2010. május 29-én megalakult a rendszerváltás utáni Magyarország kilencedik kormánya. A tanulmányt kritikai vázlatnak szánjuk a 2010-es parlamenti választásokon győztes Fidesz vezette kormány védelempolitikájának első évéről, miközben tisztában vagyunk azzal, hogy a mindenkori kormányok négyéves parlamenti ciklusra meghirdetett prioritásainak és terveinek (kormányprogram) időarányos végrehajtására – jelen esetben az első évére – vonatkozó bíráló vagy éppen megértő megállapításai módszertanilag nehezen igazolhatók, tudományos értelemben pedig az így feltárt információkból legfeljebb csak féligazságok levonására vállalkozhatunk. A ciklusból ugyanis még hátra van közel három esztendő, a védelempolitika – mint egyébként minden szakpolitikai ágazat – alakítása pedig folyamat jellegű, végleges objektív elemzésére csak a ciklust lezárását követően vállalkozhatnánk jó szívvel. A dolgozat egyrészt már csak emiatt is vázlat, másrészt pusztán Honvédelmi Minisztérium hivatalos programjából adódó feladatelvégzés szembesítésére vállalkozik, harmadrészt kizárólag a szerző álláspontját tükröző értekezés. 

Kulcsszavak:

Orbán-kormány védelempolitika Magyarország

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.