Dél-Ázsia nagyhatalmai és a tömegpusztító fegyverek

  • Háda Béla

Absztrakt

A dél-ázsiai tömegpusztító fegyverkezéssel kapcsolatos politikai diskurzus immár csaknem másfél évtizedre tekint vissza. A téma a szélesebb közvélemény szemében India és Pakisztán 1998. évi nukleáris kísérleteivel vált igazán érdekessé, és innen gyökeredzik az a ma már általánossá váló nézet is, miszerint e világrész az egyik legveszélyesebb térség az NBC-technológiák felhalmozása és proliferációja szempontjából. Aligha vitathatjuk, hogy az ilyen eszközök gyártása, hadrendbe állítása és bevetésük technikai feltételeinek kialakítása – bár eltérő mértékben és belső arányok mellett – a honvédelmi stratégiák részévé vált Dél-Ázsia hatalmainak szemében. Konkrét félelmek ennek kapcsán ma általában két vonatkozásban szoktak megfogalmazódni: egyrészt az indiai–pakisztáni konfliktus nukleáris eszkalációját illetően, mely máig ható, bár egyre valószínűtlenebb forgatókönyv, másrészt rendre felmerül az a gondolat is, hogy a térség a tömegpusztító fegyverek terjedésének egyik – ha nem az első számú – bázisa lehet, akár olyan szervezetek kezére juttatva a kérdéses technológiákat, mint például az al-Káida. Noha ezek az elméletek sok szempontból gyenge lábakon állnak, ez utóbbi Oszama bin Laden likvidálását követően újra előtérbe került. Mindez számunkra is indokolja, hogy áttekintsük a dél-ázsiai tömegpusztító fegyverkezés jelenlegi helyzetét. E tanulmány erre tesz kísérletet. 

Kulcsszavak:

Dél-Ázsia tömegpusztító fegyverek India Pakisztán

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.