A 2010-es francia–angol védelmi együttműködési megállapodás mérlege

  • Türke András István

Absztrakt

2010. november 2-án a londoni – vagy Lancaster House – szerződésekként ismert megállapodások főként a nukleáris együttműködés területén radiológiai és hidrodinamikai eszközök közös használatát irányozták elő, emellett a fegyveres erők közös használatára is történt javaslat, valamint védelmi ipari technológiai transzfereket vázoltak fel. A két aláíró fél, Franciaország és Nagy-Britannia hozzájárulása teszi ki az Európai Unió védelmi költségvetésének a felét és a védelmi ipari kutatások büdzséjének kétharmadát. Jelen elemzés célja a szerződések által érintett projektek értékelése: amennyire a szűk keretek lehetővé teszik, bemutatjuk a projektek előzményeit, lehetséges végkimenetelét, a tervezést és végrehajtást övező szakmai-politikai vitákat és a nemzeti politikai hátteret. A szerző elsődlegesen – de nem kizárólag – francia forrásokra és szakirodalomra támaszkodik, a francia fél bemutatása ezért hangsúlyosabb, s a cikk megírásához felhasználta jelenlegi és korábbi, EU-s és francia külpolitikai-katonai kutatóintézményekben (főként EUISS, AWEU Védelmi Bizottsága, IRSEM) szerzett tapasztalatait és az ott folytatott eszmecseréit.

Kulcsszavak:

Lancaster House Franciaország Nagy-Britannia 2010-es francia–angol védelmi együttműködési megállapodás nukleáris együttműködés

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.