Indonézia regionális hatalmi esélyei Délkelet-Ázsiában

Pró és kontra

  • Háda Béla

Absztrakt

Délkelet-Ázsia térségének egyik gyakran emlegetett jellegzetessége, hogy 11 országa között ma egy sem tekinthető olyan, az államcsoport minden tagját egyértelműen felülmúló regionális játékosnak, amely potenciáljai alapján akár csak nagyjából összemérhető lenne az ázsiai földrész legerősebb országaival. Különös jelentőséget ad ennek, hogy Délkelet-Ázsia olyan világrész, amely hagyományos célterülete a külső hatalmi befolyásnak, köztük a helyi stratégiai játéktér eluralására vonatkozó törekvéseknek is. Az ezzel összefüggő nyomás napjainkra újfent erősödik India, a Kínai Népköztársaság, az Egyesült Államok, de mérsékelten még Japán részéről is, általában arra késztetve a helyi államokat, hogy saját biztonsági architektúrájuk erősítése mellett pozicionálják magukat az egyes nagyhatalmak ambícióival szemben.

Komoly téttel bíró folyamat ez minden szereplő számára, amelynek keretében egyre nagyobb figyelmet kap a térség legnagyobb és legnépesebb országa, Indonézia is. Jakarta azt tűzte ki célul az utóbbi években, hogy – katonai és politikai súlyát „természetes” adottságaihoz igazítva – vitathatatlanul Délkelet-Ázsia vezető erejévé lépjen elő, sajátos szerepfelfogású játékossá váljon a formálódó ázsiai hatalmi térben. E tanulmány egy jövőbeli hatalmi politizálás esélyeinek mérlegelésével Indonézia jelenlegi helyzetét elemzi.

Kulcsszavak:

Délkelet-Ázsia Indonézia

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.