Az amerikai hadsereg Irak és Afganisztán után

  • Kiss Roland

Absztrakt

Az iraki és afganisztáni háborút egy szinte láthatatlan ellenséggel szemben vívta az amerikai haderő több mint egy évtizeden keresztül, úgy, hogy még a katonai sikerek sem jelentettek győzelmet a háborúban. Ráadásul olyan hadviselést kellett folytatnia, amely szöges ellentétben állt a hagyományos hadviselés „megszokott” formáival (nagyméretű kötelékek bevetésével, az ellenséget fejlett technológiájú eszközökkel, jelentős tűzerővel és manőverekkel szétzúzó, felmorzsoló modelltől), amelyre az amerikai fegyveres erők addig folyamatosan készültek. E kilátástalan küzdelemnek – amelyről rövidesen a katonák, de még a politikusok is tudhatták, hogy nem nyerhetik meg – az amerikai szárazföldi erők (U.S. Army) viselték a fő terhét. A szerző azt összegzi, hogy a műveleti terhek, a változó követelmények és a forrásszűkösség kényszerei között őrlődve a szárazföldi haderőnem hogyan alakult át eddig, és milyen úton modernizálódik a következő években.

Kulcsszavak:

amerikai szárazföldi erők

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.