Az identitáskeresés útján

A bevándorlók leszármazottai Franciaországban

  • Vajkai Edina

Absztrakt

A nyugatitól eltérő kulturális vonásokkal bíró emberek tömeges bevándorlása a napi események tükrében érthető módon vezető témát jelent az európai fórumokon. Franciaország pedig hagyományosan az egyik elsődleges célpontja az afrikai és közel-keleti migránsoknak. Az alapvető kérdés, miszerint integrálhatóak-e a nyugati társadalmakba az innen érkező tömegek, egyre többeket foglalkoztat a kormányzati elittől kezdve az egyszerű polgárokig bezárólag. Párizsnak történelmi helyzeténél fogva széles körű tapasztalatai vannak a potenciálisan felmerülő dilemmákat illetően. Ugyanez igaz persze magukra a bevándorlókra és leszármazottaikra is, akiknek a narratívája és az előttük tornyosuló kihívások vizsgálatunk alapkérdéseit vetik fel. Éppen ezért jelen tanulmány célja, hogy a főbb bevándorlási adatok és tendenciák ismertetését követően a bevándorlók leszármazottainak fogadtatását, helyzetét és problémáit vegye górcső alá. Megpróbáljon választ keresni arra a kérdésre, hogy pontosan milyen hozzáállás és milyen tényezők hatására alakul ki bennük az a feszültség, ami miatt – a befogadó társadalom egy bizonyos része felől érkező elutasításhoz hozzáadódva – lefelé tartó spirálba kerülnek. Ebből kifolyólag érdemes lehet feltérképezni azokat az okokat is, amelyek hozzájárulnak a már meglévő feszültségek szélsőséges módon történő eszkalálódásához.

Kulcsszavak:

identitáskeresés Franciaország bevándorlás bevándorlók leszármazottai

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.