Az Európai Unió Biztonságpolitikai Kutatóintézete

  • Kövesdi Gábor

Absztrakt

Az Európai Unió Biztonságpolitikai Kutatóintézete (European Union Institute for Security Studies – EUISS) az EU egyik legfontosabb „agytrösztje”. Autonóm ügynökségként − az EU szervezeti hierarchiájába lazán bekapcsolódva, tevékenységét ugyanakkor teljes intellektuális szabadság birtokában végezve − elsősorban olyan kül-, biztonság- és védelempolitikai kutatásokat készít, amelyek segítik a Közös Kül- és Biztonságpolitika (KKBP) működését, továbbá megfelelő tájékoztatással látják el a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt. A Nyugat-európai Unióból fokozatosan kiemelkedő, 2002-ben létrejött EUISS (korábban WEUISS) legfontosabb feladata, hogy – fórumot biztosítva a véleménycseréhez – „elősegítse az unión belül a közös biztonságkultúra kialakulását, a közös kül- és biztonságpolitika tervezését és fejlesztését, valamint a stratégiai vitafolyamat elmélyülését”. A szervezet központja Párizsban található. Annak érdekében, hogy az intézet hatékonyan össze tudja kapcsolni a szakértőket a döntéshozókkal, illetve megfelelő módon részt tudjon venni az EU napi ügyeiben, a párizsi központ mellett 2012-ben létrejött egy brüsszeli iroda is, amely többek között támogató és kiegészítő tevékenységet végez.

Kulcsszavak:

Európai Unió biztonságpolitika védelempolitika stratégia kutatóintézet

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.