A kényszermigráció, mint biztonsági fenyegetés a visegrádi országokban

  • Stepper Péter

Absztrakt

A nyugat-balkáni migrációs útvonal megjelenésével és a schengeni övezet keleti határán beadott menedékkérelmek megnövekedett száma miatt a kényszermigráció egyre inkább biztonsági kihívássá vált az elmúlt években a visegrádi országok számára. A négy országban zajló politikai diskurzus vizsgálata rávilágít arra, hogy miért fogadtak el bizonyos rendkívüli intézkedéseket a közelmúltban több országban is. A nemzeti intézkedések mellett a V4-együttműködés eredményeként számos dokumentum (közös nyilatkozat, állásfoglalás, közös levél) született 2015 óta. A kényszermigráció biztonságiasítása és az emiatt fellendülő regionális együttműködés viszont nem szükségszerűen visszafordíthatatlan folyamat. A kritikai biztonságelméletek közül a koppenhágai és a párizsi iskola szerzői eltérő magyarázatokat adnak arra, hogy mi magyarázza az államok viselkedését a kényszermigrációval mint biztonsági kihívással összefüggésben. Ebben a témában számos nagyívű kutatást folytattak és kiváló írások születtek, de elsősorban a Nyugat-Európába irányuló bevándorlással összefüggésben, míg a visegrádi országok helyzete még feltáratlan terület. Ugyan mindkét elméleti koncepció csak korlátozottan magyarázó erejű, mégis hasznos eszköznek bizonyulhatnak a jelenség megértéséhez.

Kulcsszavak:

V4 biztonságiasítás Foucault kényszermigráció

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.