Az intervenciók hatása a célországok nemzeti képességeire és a hatalmi egyensúlyra a Közel-Keleten

Absztrakt

Az utóbbi évtizedekben az államközi háborúk csökkenésével párhuzamosan fokozatosan növekedett az akár polgárháborúig is eszkalálódó belső fegyveres konfliktusok száma, amelyekbe egyre több esetben avatkoznak be külső szereplők. Az úgynevezett „arab tavasz” kezdete óta kialakult közel-keleti válságok nyomán valamilyen formában és mértékben Líbiában, Irakban, Jemenben és Szíriában is sor került külső beavatkozásra, amelyek mind befolyásolták a régió hatalmi egyensúlyának alakulását. A külső katonai intervenció koncepciója és a beavatkozás célországra gyakorolt következményeinek, valamint a hatalmi egyensúly elméletének már számottevő szakirodalmi háttere van, a belső konfliktusokba való beavatkozás révén a fennálló, regionális hatalmi egyensúlyban bekövetkező változásokat azonban eddig még nem vizsgálták. Ez a tanulmány e hiányosság pótlására tesz kísérletet, a szakirodalmi háttér és a hatalmi egyensúly elméletének rövid áttekintését követően rámutatva a külső intervenciók és a célországok nemzeti képességeiben bekövetkező változások közötti összefüggésre. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a külső katonai beavatkozások a polgárháborús konfliktusok intenzitásának fokozásán keresztül számos negatív következményük mellett az adott ország képességeinek, így hatalmi státuszának a csökkenését is eredményezhetik, ami együtt járhat a hatalmi egyensúlyban bekövetkező változással is. Mindez egy új nézőpontot jelenthet a napjainkban leginkább a szíriai polgárháború miatt oly népszerű intervenciós diskurzusban, és alapja lehet a regionális hatalmi egyensúly, a külső beavatkozás és a nem állami szereplők tevékenysége közötti összefüggések további vizsgálatának.