Bevándorlás és szabályozása a Kínai Népköztársaságban

  • Koudela Pál

Absztrakt

A Kínai Népköztársaság évezredek óta kivándorló ország, és döntően az volt az elmúlt évtizedekben is. A termékenység hosszú távú csökkenése és a népesség elöregedése azonban máris hiányszakmákat termelt, és ezek miatt az ország egyik elsődleges érdeke lett a magasan képzettek bevándorlásának könnyítése és serkentése. Ezen belül is elsősorban a korábban kivándorolt, a mai kínai diaszpóra tagjai voltak a szabályozás és intézményi építkezés célpontjai. A gyorsan növekvő gazdaság a kilencvenes évek óta azonban egyre több kihívást is jelent mind a beléptetés-engedélyezés, mind a határvédelem, mind az integráció terén. Egyfelől 1978 és 2001 között negyvenegyszeresére nőtt az országban tartózkodó külföldi diákok száma – részben éppen a tudatos fejlesztések miatt a felsőoktatásban –, másfelől egyre nagyobb gondot okoz a menekült/illegális bevándorlás kérdése, különösen a kilencvenes évek óta Észak-Korea felől, valamint az országban tartózkodásukat legitimálni meg sem próbáló afrikai kereskedők miatt. 2012-ben új bevándorlási törvény született, ami azonban korántsem oldott meg minden problémát.

Kulcsszavak:

Kínai Népköztársaság bevándorlás migrációs politika menekültügy határvédelem

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.