Az emberi jogok területi tagoltsága és új, területi tipológiája

  • Andrássy György
doi: 10.32566/ah.2021.3.1

Absztrakt

A tanulmány fő állítása az, hogy az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényében (EJNT) elismert jogok terület  szerint (is) tagolódnak, éspedig a) területhez nem kötött, b)  területhez kötött és c) területileg vegyes jogokra. A  területhez nem kötött jogok mindenkit megilletnek  mindenhol, a területhez kötött jogok mindenkit  megilletnek, de nem mindenhol, a területileg vegyes jogok pedig mindenkit megilletnek részint mindenhol, részint nem mindenhol. A területi tipológia ellentmondásban áll az EJNT-t alkotó fő okmányoknak azokkal a rendelkezéseivel, amelyek értelmében az okmányokban elismert valamennyi jog mindenkit megillet mindenhol, azaz területhez nem kötött jog. A tanulmány azonban feltárja az új tipológia  logikai-matematikai alapját, és rávilágít, hogy ennek fényében az említett rendelkezések egy következtetés folyományai, a következtetés azonban logikailag hamis.  Kimutatja továbbá, hogy az EJNT-ben elismert jogok  mintegy 40%-a részben vagy egészben területhez kötött jog, s ily módon az EJNT szóban forgó rendelkezései statisztikailag sem védhetők. A tanulmány foglalkozik az EJNT-nek az emberi jogok eredetére vonatkozó kitételeivel és a jogok háromszoros egyetemességének tézisével is,  amellett érvelve, hogy nincs valós ellentmondás ezek és az  új tipológia között. A tanulmány végül kitér a területi tipológia jelentőségére. 

Kulcsszavak:

emberi jogok

Hogyan kell idézni

Andrássy, G. . (2021). Az emberi jogok területi tagoltsága és új, területi tipológiája. Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 9(3), 7–56. https://doi.org/10.32566/ah.2021.3.1

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.