Az éghajlatváltozás emberi jogokra gyakorolt hatásairól, különös tekintettel az élelemhez való jogra

  • Tahyné Kovács Ágnes
doi: 10.32566/ah.2022.2.6

Absztrakt

A tanulmány kiindulópontja, hogy az Európai Parlament 2021. május 19-én állásfoglalást adott ki az éghajlatváltozás emberi jogokra gyakorolt hatásairól, amely számba veszi mindazokat a hatásokat, amelyek egymással összefüggően hatnak az emberi jogok érvényesítésének lehetőségeire. Az emberiség pusztító világjárványokkal és emellett hármas környezeti válsággal küzd – az éghajlati zavarok, a biológiai sokféleség összeomlása és az átfogó szennyezés –, amelyek késleltetik a 2030-ra kitűzött fenntarthatósági célok elérését. A jelen tanulmány ebből az összesen négy problémahalmazból kiemeli a klímaváltozás jelenségét és az élelemhez való jog érvényesítését. Számba veszi az élelemhez való jogról rendelkező nemzetközi dokumentumokat és együttműködő szervezeteket, majd néhány példán megvizsgálja, milyen kimenetelű volt a jogérvényesítés attól függően, hogy az élelemhez való jog mely szabályozási szinten jelent meg. Az élelemhez való jog érvényesítése további, a környezet állapotával összefüggő jogok érvényesítésére is kihathat. Az emberi jogok összefüggései tükrözik a természeti rendszerek összefüggéseit is. A holisztikus szemlélet és az összehangolt fellépés kulcsfontosságú az emberiség jövője szempontjából. Hatékonyságuk értékelése viszont egyszeri és megismételhetetlen lehet.

Kulcsszavak:

egészséges környezethez való jog élelemhez való jog klímaváltozás emberi jogok

Hogyan kell idézni

Tahyné Kovács, Ágnes. (2022). Az éghajlatváltozás emberi jogokra gyakorolt hatásairól, különös tekintettel az élelemhez való jogra. Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 10(2), 93–123. https://doi.org/10.32566/ah.2022.2.6

Hivatkozások

Bachelet, Michelle: „The Right to a Clean, Healthy, and Sustainable Environment. What Does It Mean for States, for Rights-Holders and for Nature?” Glion, Human Rights Dialogue, 2022. május 16. Online: https://www.ohchr.org/en/statements/2022/05/right-clean-healthy-and-sustainableenvironment-what-does-it-mean-states-rights

Bándi Gyula: A környezethez való jog értelmezése a fenntartható fejlődési stratégia és az Alaptörvény fényében. Acta Humana, 1. (2013), 1. 67–92. Online: https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/actahumana/article/view/3028/2283

Bándi Gyula: A személyek jogi védelme és a környezethez való jog. In Pogácsás Anett (szerk.): Quaerendo et Creando. Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Szent István Társulat, 2014. 23–41.

Bándi Gyula: Az Emberi Jogok Európai Egyezménye, a Szociális Karta és a környezeti jogok. Acta Humana, 9. (2021), 2. 179–206. Online: https://doi.org/10.32566/ah.2021.2.8

Berkey, Brian: Human Rights, Harm, and Climate Change Mitigation. Canadian Journal of Philosophy, 47. (2017), 2–3. 416–435. Online: https://doi.org/10.1080/00455091.2016.1268465

Boyd, David R.: Catastrophic Environmental Impacts of Conflicts Jeopardize Human Rights Around the World – UN Expert World Environment Day. 2022. június 5. Online: https://www.ohchr.org/en/media-advisories/2022/06/catastrophic-environmental-impacts-conflicts-jeopardize-humanrights

Boyle, Alan: Human Rights or Environmental Rights? A Reassessment. Fordham Environmental Law Review, 18. (2007), 3. 471–511.

Boyle, Alan: Human Rights and the Environment: Where Next? European Journal of International Law, 23. (2012), 3. 613–642. Online: https://doi.org/10.1093/ejil/chs054

Capeheart, Loretta – Dragan Milovanovic: Social Justice. Theories, Issues, and Movements. New Brunswick, Rutgers University Press, 2007.

Council of Europe: Human Rights Comment. Living in a Clean Environment. A Neglected Human Rights Concern for All of Us. Strasbourg (2019. június 4.). Online: https://www.coe.int/en/web/commissioner/-/living-in-a-clean-environment-a-neglected-human-rights-concern-for-all-of-us

Ember István (szerk.): Környezet-egészségtan. Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 2006.

ENSZ: Nyilatkozat a fejlődéshez való jogról (1986).

Európa Tanács: Manual on Human Rights and the Environment. Strasbourg, 2012.

FAO: The Right to Food Guidelines. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Online: https://www.fao.org/3/a0511e/a0511e.pdf

Ferenc pápa: Laudato si’ kezdetű enciklikája közös otthonunk gondozásáról (2015. június 18.). Róma. (Magyarul: Budapest, Szent István Társulat, 2015.)

International Grain Council: Grain Market Report. 2022. Online: https://www.igc.int/en/gmr_summary.aspx

IPCC: Climate Change 2007: Synthesis Report. Az I., II. és III. munkacsoport hozzájárulása az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület negyedik értékelő jelentéséhez [Core Writing Team, Pachauri, RK és Reisinger, A. (szerk.)]. IPCC, Genf, Svájc, 2007. Online: https://www.ipcc.ch/report/ar4/syr/

II. János Pál pápa: Az emberi jogok tisztelete az igazi béke titka. Üzenet a béke világnapja alkalmából. (Message of his Holiness Pope John Paul II for the Celebration of the World Day of Peace). 1999.

Kecskés, Gábor: A környezeti jogok értelmezése az Emberi Jogok Európai Egyezményébe foglalt jogok körében. Acta Humana, 9. (2021), 2. 207–220. Online: https://doi.org/10.32566/ah.2021.2.9

Kézikönyv az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre vonatkozó európai jogról. Luxembourg, 2016. Online: https://doi.org/10.2811/720847

Knight, Carl: Climate Change, Fundamental Interests, and Global Justice. Critical Review of International Social and Political Philosophy, 19. (2016), 5. 629–644. Online: https://doi.org/10.1080/13698230.2016.1183755

Kolers, Avery: Solidarity as Environmental Justice in Brownfields Remediation. Critical Review of International Social and Political Philosophy, 21. (2018), 5. 554–569. Online: https://doi.org/10.1080/13698230.2017.1398857

Kondorosi Ferenc: A fenntartható fejlődés és a globalizáció kihívásai az emberi jogok szempontjából. In Fenntartható fejlődés – fenntartható jogállam. (h. n.), Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, 2005.

Koons, Judith E.: Earth Jurisprudence: The Moral Value of Nature. Pace Environmental Law Review, 25. (2008), 2. 262–339. Online: https://digitalcommons.pace.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1043&context=pelr

Levy, Barry S. – Jonathan A. Patz: Climate Change, Human Rights, and Social Justice. Annals of Global Health, 81. (2015), 3. 310–322. Online: https://doi.org/10.1016/j.aogh.2015.08.008

OAS: Derechos Humanos y Medio Ambiente en las Américas. AG/RES. 1926 (XXXIII-O/03). Online: https://www.oas.org/juridico/spanish/ag03/agres_1926.htm

OAS: Derechos Humanos y Cambio Climático en las Américas. AG/RES. 2429 (XXXVIII-O/08). Online: https://www.acnur.org/fileadmin/Documentos/BDL/2009/6977.pdf

Sanklecha, Pranay: Our Obligations to Future Generations: The Limits of Intergenerational Justice and the Necessity of the Ethics of Metaphysics. Canadian Journal of Philosophy, 47. (2017), 2–3. 229–245. Online: https://doi.org/10.1080/00455091.2017.1282275

Raisz Anikó: Az emberi jogok új kihívások előtt – avagy a globalizáció egyes kérdései, különös tekintettel a WTO-ra. Collega, (2006), 2–3. 238–241.

Raisz Anikó: A környezetvédelem helye a nemzetközi jog rendszerében – avagy nemzetközi környezetjog bírói szemmel. Miskolci Jogi Szemle, 6. (2011), 1. 90–108. Online: https://matarka.hu/koz/ISSN_1788-0386/6_evf_1_sz_2011/ISSN_1788-0386_6_evf_1_sz_2011_090-108.pdf

Sachs, Wolfgang: Climate Change and Human Rights. Development, 51. (2008). 332–337. Online: https://doi.org/10.1057/dev.2008.35

Shelton, Dinah: Human Rights and the Environment: What Specific Environmental Rights Have Been Recognized? Denver Journal of International Law and Policy, 35. (2006), 1. 128–171. Online: https://digitalcommons.du.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1306&context=djilp

Szabó Marcel: A fenntartható fejlődés: nemzetközi jogi elmélet és szerződéses gyakorlat. In Raisz Anikó (szerk.): A nemzetközi környezetjog aktuális kihívásai. Miskolc, Miskolci Egyetem, 2012. 161–174.

Szemesi Sándor: Az élelemhez való jog koncepciója a nemzetközi jogban. Pro Futuro, 3. (2013), 2. 86–99. Online: https://doi.org/10.26521/Profuturo/2013/2/5509

T. Kovács Júlia: Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya: 12. számú általános kommentár – A megfelelő élelemhez való jog (11. cikkely) (Huszadik ülésszak, 1999). Acta Humana, 2. (2014), 4. 55–64. Online: https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/actahumana/article/view/2761/2020

The Social and Economic Rights Action Center and the Center for Economic and Social Rights v. Nigeria („Ogoni Case”), Communication No. 155/96, Case No. ACHPR/COMM/A044/1 of 27 May 2002.

Tiba Zoltán: Az „éhezéshez való jog” a nemzetközi jogban. Acta Humana, 14. (2003), 4. 44–58.

Tiba Zoltán: Éhezés és éhínségek. Elméletek, hipotézisek és a nemzetközi jog összefüggései. Acta Humana, 17. (2006), 3–4. 89–104.

United Nations General Assembly: Harmony with Nature: Note by the Secretary General. A/71/266 August 1, 2016.

United Nations: Declaration on the Right to Development (1986. december 4.). Online: https://www.ohchr.org/en/instruments-mechanisms/instruments/declaration-right-development

United Nations: Vienna Declaration and Programme of Action (1993. június 25.). Online: https://www.ohchr.org/en/instruments-mechanisms/instruments/vienna-declaration-and-programme-action

United Nations: 2030 Agenda for Sustainable Development. Online: https://sdgs.un.org/goals

United Nation Human Rights Council Resolution 48/13.

United Nation Human Rights Council Resolution 48/14.

United Nations: The Food Systems Summit 2021. New York, 2021. szeptember 24. Online: https://www.un.org/en/food-systems-summit

United Nations: Secretary-General’s Remarks to the Press on the War in Ukraine (2022. március 14.). Online: https://www.un.org/sg/en/content/sg/press-encounter/2022-03-14/secretary-generals-remarksthe-press-the-war-ukraine-delivered

Vašak, Karel: Human rights: A Thirty Year Struggle. The Sustained Efforts to Give Force of Law to the Universal Declaration of Human Rights. UNESCO Courier, 30. (1977), 11. 29–32.

Woods, Kerri: Human Rights and Environmental Sustainability. (h. n.), Edward Elgar, 2010. Online: https://doi.org/10.4337/9781849808071

World Food Programme: Ending Hunger. Online: https://www.wfp.org/ending-hunger

Zombory Katarzyna: Az őslakos népek kulturális identitáshoz való joga az Emberi Jogok Amerika-közi Bírósága joggyakorlatában. Pro Futuro, 10. (2020), 3. 145–163. Online: https://doi.org/10.26521/PROFUTURO/2020/3/8922

Jogforrások

EJEB, Guerra és társai kontra Olaszország, 14967/89 sz. kereset, 1998. február 19.

EJEB, Ilhan kontra Törökország, 22277/93 sz. kereset, 2000. június 27.

EJEB, Öneryıldız kontra Törökország, 48939/99 sz. kereset, 2004. november 30.

EJEB, López Ostra kontra Spanyolország, 16798/90 sz. kereset, 2004. december 9.

EJEB, Taşkin és társai kontra Törökország, 46117/99 sz. kereset, 2004. november 10.

Lhaka Honhat kontra Argentína ügyben hozott ítélet (2020).

India, Supreme Court, S. Jagannath Vs. Union of India and Ors, 1996.

India, Supreme Court, Samatha Vs. State of Andhra Pradesh and Ors, 1997.

India, Supreme Court, People’s Union for Civil Liberties Vs. Union of India & Ors, 2001.

India, Supreme Court, People’s Union for Civil Liberties Vs. Union of India & Ors, 2001.

Az Európai Parlament 2021. május 19-i állásfoglalása az éghajlatváltozás emberi jogokra gyakorolt hatásairól és a környezetvédők e kérdésben betöltött szerepéről (2020/2134(INI))

Az Európai Parlament és a Tanács 178/2002/EK rendelete (2002. január 28.)

A környezet büntetőjog általi védelméről szóló Európa tanácsi egyezmény, CETS 172. sz., 1998.

Római Nyilatkozat a világ élelmezésbiztonságáról. Online: https://www.fao.org/3/W3613E/W3613E00.htm

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.