A tulajdonhoz való jog változásai eszmetörténeti aspektusból

Absztrakt

A tulajdonhoz való jog az ókortól a középkorig státuszhoz, politikai szerephez és hierarchikus viszonyokhoz kötött jogintézmény volt, nem absztrakt alanyi jog. Funkciója a közösség, a hatalom és az öröklés rendjével függött össze. Az abszolutizmus korában a tulajdonról való gondolkodás fordulóponthoz érkezett. Megjelentek a modern természetjogi felfogások (Bodin, Grotius, Locke), míg Hobbes a jog vonatkozásában annak állami eredetét hangsúlyozta. A 18–19. század a magántulajdon alkotmányos védelme és a közérdekű korlátozások közötti egyensúlykeresés időszaka volt, ahol a liberalizmus és a kodifikáció elismerte a tulajdon társadalmi kötöttségét. A 20. században a tulajdon ideológiai kérdéssé vált: a liberalizmus alapjognak, a szocializmus és kommunizmus erősen korlátozandó, illetve felszámolandó intézménynek, a fasiszta és náci ideológia pedig sajátos politikai eszköznek tekintette. A 21. századi posztmodern felfogások a tulajdont gyakorta funkcionális, hozzáférés-alapú és globális célokhoz igazított intézménnyé igyekeznek alakítani, ami az egyéni autonómia és a jogbiztonság relativizálását veti fel.