Bizonyíték vagy ígéret?

Magánszféra-védelem, „leplezett eszközök” és bizonyítékkizárás a polgári eljárásban

  • Sulyok Márton

Absztrakt

A jelen tanulmány az összehasonlító alkotmányjogban elhíresült alkotmányos konvergenciaelméleten keresztül érvel a polgári eljárásjog közelmúltbéli reformja kapcsán a magánszféra még fokozottabb védelmének szükségessége mellett, kiindulva a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában kimunkált konkuráló alapjogi pozíciók tesztjéből és a bizalomszegéssel szembeni közérdekű védelem szükségességéből. Az érvelés során az írás kitekint az angolszász, különösen az angol és amerikai jog számos doktrínája és osztályozása területére jogsértő bizonyítékok kizárása vonatkozásában, mind a büntető, mind a polgári eljárásjog vonatkozásában. Ezenkívül tartalmazza néhány olyan európai alkotmány áttekintését is, amelyek rendelkeznek kizárási szabályokról. A jogterületek és jogcsaládok közötti határok lebontása, valamint a jogátvétel lehetőségeinek vizsgálata kapcsán az írás – annak ismertetése mellett – állást foglal az úgynevezett „transzplant vitában” is.

Kulcsszavak:

magánszféra magánszféra-védelem

Hogyan kell idézni

Sulyok, M. (2018). Bizonyíték vagy ígéret? Magánszféra-védelem, „leplezett eszközök” és bizonyítékkizárás a polgári eljárásban. Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 6(1), 83–121. Elérés forrás https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/actahumana/article/view/895

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.