Katapultülés a „hóviharban” - a szovjet űrrepülőgép személyi mentőrendszere

  • Szaniszló Zsolt

Absztrakt

A tanulmány nem a télre jellemző egyik természeti jelenséggel, hanem a „Buran” néven ismert szovjet űrrepülőgép személyi vészmentő berendezésével: a katapultüléssel és a pilóta mentőejtőernyővel kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze. Röviden bemutatja a szovjet űrrepülő program történetét, az elért technikai eredményeket, valamint annak igényét, hogy vészhelyzet esetén is biztosítva legyen az űrrepülőgép biztonságos elhagyása a kozmonauták számára. Mivel a szovjet katonai repüléstechnikában ekkor már rendszerben állt a komoly sikereket elért K-36D típusú katapultülés, valamint PSzU-36 típusú pilóta mentőejtőernyő, így adódhatott ezek „kozmikus” felhasználhatóságának ötlete. Erre a speciális alkalmazásra végül mégsem került sor, pénzügyi okokra visszavezethetően. Ez azonban nem csökkenti a Gaj I. Szeverin vezette mérnök-kollektíva érdemeit, így ezt a tanulmányt az ő tiszteletükre ajánlom.

Kulcsszavak:

Buran űrrepülő program szovjet katonai repüléstechnika

Hogyan kell idézni

[1]
Z. Szaniszló, „Katapultülés a »hóviharban« - a szovjet űrrepülőgép személyi mentőrendszere”, RepTudKoz, köt. 27, sz. 2, o. 49–69, ápr. 2015.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.