Az intuíció, mint humán tényező feltérképezése, fejlesztésének lehetőségei a repülésbiztonság hatékonyságának növeléséhez

doi: 10.32560/rk.2019.2.11

Absztrakt

A repülés egy olyan összetett tevékenyég, amelyben az emberi tényezőknek kiemelt jelentősége van. Az emberi hiba vagy az adott probléma észlelésének elmaradása balesethez, katasztrófához vezethet. Vizsgálatom során arra keresem a választ, hogy abban az esetben, ha a repülőgépet vezető pilóta vagy a légiforgalmi irányító képes lenne, hogy a baleset bekövetkezte előtt megérezze a fenyegető veszély jelenlétét és képes lenne annak megfelelően cselekedni, akkor megelőzhetővé válhatna-e a negatív kimenetel? Emiatt fontos kérdés lenne arra választ kapni, hogy a pilótajelöltek és légiforgalom-irányító jelöltek kiválogatásánál figyelembe lehetne-e venni azt a tényezőt, hogy az intuitíven racionálisan döntő emberek kellő gyakorlattal hatékonyabban képesek lennének elhárítani a baleseteket? Megfelelő gyakorlati tesztek bevezetésével képesek lehetnénk-e kiszűrni a jelöltek közül azokat, akik ilyen képességekkel rendelkeznek? Képesek lehetnénk-e e képesség fejlesztésére? Ami a gyakorlatban a negatív kimenetelű repülési események számának csökkenését tudná eredményezni.

Kulcsszavak:

intuíció/megérzés humán tényező repülés pilótajelölt légiforgalmi irányító jelölt egorugalmasság észszerűség-megérzés Firstbeat Muse barokamra szimuláció

Hogyan kell idézni

[1]
S. Pethő, „Az intuíció, mint humán tényező feltérképezése, fejlesztésének lehetőségei a repülésbiztonság hatékonyságának növeléséhez”, RepTudKoz, köt. 31, sz. 2, o. 145–158, júl. 2019.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.