Airbus A380-asrepülőgépszárny numerikus áramlástani vizsgálata és az eredmények validációja szárnyvéglap-konfigurációk későbbi analízisének érdekében

doi: 10.32560/rk.2019.2.3

Absztrakt

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség közel 7,8 milliárd utasra számít 2036-ban a légiközlekedésben, amely közel a kétszerese a 2017-ben elvárt közel 4 milliárd utasnak. Ez az előrejelzés további fejlesztéseket igényel a légi járművek esetében a hatékonyság-, és teljesítménynövelés, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. Az egyik legígéretesebb aerodinamikai eszköz az indukált ellenállás (ami a teljes légellenállás 30–40%-a is lehet) és így a tüzelőanyag-fogyasztás csökkentésére a szárnyvéglap. A jelen munka célja egy CFD-analízis elkészítése Airbus A380-as szárnyvéglap konstrukció nélküli repülőgépszárnyra validálási célból rendelkezésre álló adatok felhasználásával. A következő lépésben különböző szárnykonfigurációk hatásának elemzését követően következtetések vonhatók le a tervezés jóságára vonatkozóan, mivel a szimulációs eredmények függetlenek a szoftverbeállításoktól, fizikailag plauzibilisek és pontosak.

Kulcsszavak:

A380-as repülőgép szárny numerikus áramlástani vizsgálat validáció szárnyvéglap

Hogyan kell idézni

[1]
A. D. Gábor és Árpád Veress, „Airbus A380-asrepülőgépszárny numerikus áramlástani vizsgálata és az eredmények validációja szárnyvéglap-konfigurációk későbbi analízisének érdekében”, RepTudKoz, köt. 31, sz. 2, o. 31–55, jún. 2019.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.