A szülői jogállás egységes elismerése az Európai Unióban és az új Európai Szülői Tanúsítvány bevezetésének lehetősége

  • Anikó Virok-Ujlaki
doi: 10.32575/ppb.2026.1.7

Absztrakt

Európai uniós becslések szerint, jelenleg mintegy kétmillió gyermek kerülhet olyan hátrányos helyzetbe, hogy szüleit egy másik tagállamban nem ismerik el szülőként. Így történhet akkor is, amikor egy másik tagállamba költöznek vagy visszatérnek származási tagállamukba.

A tagországoknak az uniós jog értelmében ma már kötelezően el kell ismerniük a más tagállamban megállapított leszármazást, különösen a szabad mozgásra vonatkozó uniós jogból eredő jogok – mint a másik tagállamba való beutazáshoz és tartózkodáshoz való jog, az egyenlő bánásmódhoz való jog és a gyermek úti okmányainak beszerzéséhez való jog – alkalmazása esetén. Ugyanakkor az uniós jog nem írja elő a más tagállamban megállapított leszármazás elismerését a gyermek nemzeti jogból eredő jogai, például az öröklési, tartási vagy felügyeleti jogok szempontjából. Az Európai Parlament a helyzetet felismerve az elmúlt években több állásfoglalást is kiadott az ügyben, az Európai Bizottság pedig 2022. december 7-én elfogadta a leszármazás elismerésére és az európai leszármazási igazolás létrehozására vonatkozó tanácsi rendeletre irányuló javaslatot. Az Európai Parlament 2023 decemberében támogatta e jogszabálytervezetet, amely biztosítja, hogy ha egy uniós ország megállapítja a szülői jogállást, akkor azt a többi tagállam is ismerje el. A szülői jogállás elismerésével az érintett, jelenleg hátrányos helyzetben lévő gyermekek száma jelentősen csökkenne.

A következő lépés, hogy a Bizottság javaslatát az Európai Unió Tanácsának – a Parlamenttel folytatott konzultációt követően – különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag kell elfogadnia.

Kulcsszavak:

szülői jogállás egységes elismerése Európai Szülői Tanúsítvány európai leszármazási igazolás uniós polgárok szabad mozgása azonos nemű szülőkkel rendelkező gyermek

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.