Az uniós források felhasználásának gyakorlata, szabályozási háttere

Absztrakt

A tanulmány arra kíván választ adni, hogy hazánk uniós forrásfelhasználását milyen szabályok határozzák meg, és hogyan járulhatnak ezek hozzá ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokból minél többet fel tudjunk használni. A tanulmány első része a szabályozási keretet vizsgálja, amely több elemből tevődik össze, több tényezőtől függ: egyrészt az uniós költségvetéstől, az azok felhasználását előíró kohéziós politikai alapelvektől, iránymutatásoktól, rendeletektől, másik oldalról pedig a hazai szabályozástól. Az uniós elvek jelentik az egyik legerősebb kötöttséget a tagállamok számára. Ezeket figyelembe véve a lebonyolítás mikéntjének megszervezése, szabályozása azonban nagyrészt tagállami feladat. A tagállamok szabályozását a szerző két csoportra különíti el: a „kemény szabályozó csoport”-ba tartoznak a megvalósítással öszszefüggő törvények, rendeletek, utasítások, a „puha szabályozó csoport”-ba tartoznak a fejlesztési tervek, illetve az egyes projektekhez kapcsolódó pályázati dokumentációs csomag. A tanulmány elsősorban a „puha” szabályozási körbe tartozó elemek kapcsán fogalmaz meg javaslatokat, s ehhez kapcsolódóan a hazai uniós forrásfelhasználást is bemutatja a Nemzeti Fejlesztési Terv, az Új Magyarország Fejlesztési Terv és az Új Széchenyi Terv adatai alapján.