Törökország – összekötő híd vagy geopolitikai kufár?
Copyright (c) 2026 Hajduk Dániel János

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
Absztrakt
A világ kettéosztottsága, Kelet és Nyugat szembenállása, a társadalmi, vallási és világnézeti különbségek az egyes civilizációk között az évezredek során mindig is nagy történelemformáló erővel bírtak. Ezen erők egyik, ha nem a legnagyobb gócpontja Törökország. A több ezer éves múltra büszkén visszatekintő török birodalom az évszázadok során területén időnként kisebb-nagyobb regionális hatalmakkal osztozva, de kontinuitását tekintve összességében egyedül uralta a geopolitikai szakirodalmakban Kelet és Nyugat közötti átjáróként említett térséget. A hidegháború alatt az országot nemcsak a két szuperhatalom közötti határvonal őrzőjeként említik, de a konfliktust kívülről szemlélő harmadik világ országaival is szomszédságban helyezkedett el, ennek eredményeképp a posztbipoláris korszakban is meghatározó és központi stratégiai földrajzi szerepnek örvend a magát afroeurázsiai centrumként definiáló államalakulat. Törökország – geopolitikai adottságaiból fakadóan – napjaink nemzetközi migrációs folyamataiban való kulcspozíciója mellett az aktuális közel-keleti biztonsági folyamatokban is aktív szerepet vállal. Mindennek fényében célszerű áttekinteni Törökország geopolitikai potenciálját és Ankara növekvő jelentőséggel bíró migrációs és regionális biztonsági lépéseit.
Kulcsszavak:
Hivatkozások
ATV Magyarország [@ATVmagyarorszag] (2024): Törökország lehet az Aszad-rezsim bukásának igazi győztese. YouTube, 2024. december 10. Online: https://www.youtube.com/watch?v=KT6_CHaa7SE&ab_channel=ATVMagyarorsz%C3%A1g
BBC News [@BBCNews] (2025): Syria’s Kurds Battle Turkey Months After Assad’s Fall. YouTube, 2025. február 26. Online: https://www.youtube.com/watch?v=nAxdPWRi_SQ&ab_channel=BBCNews
BERNEK Ágnes et al. (2022): 2022. A geopolitika által uralt világ. Tények, kérdőjelek és tendenciák egy bizonytalan világban. Budapest: Neumann János Egyetem. Online: https://eurasiacenter.hu/wp-content/uploads/2023/06/geopolitika_altal_uralt_vilag_online-1.pdf
BIRÓ András – KOSZTUR András (2023): Törökország útkeresése az új világrendben. XXI. Század Intézet, 2023. január 17. Online: https://www.xxiszazadintezet.hu/torokorszag-utkeresese-az-uj-vilagrendben/
BODA Mihály (2022): A hibrid háború etikája: az igazságos hibrid háború elmélete. In M. SZABÓ Miklós (szerk.): A hadtudomány aktuális kérdései I. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó, 95–108.
BODA Mihály (2023a): A háborús ideológiák története. A háború igazolása Nyugat-Európában és Magyarországon az ókortól a 20. század végéig. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó.
BODA Mihály (2023b): Az oszmán török háborús ideológia és a Magyar Királyság. In KIS Péter – PETRIK Iván – TOLDI Lóránt (szerk.): „Zászló alá magam csaptam fel”. Ünnepi tanulmányok a 65 éves Csikány Tamás dandártábornok tiszteletére. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó, 25–36.
BODA, Mihály (2024): A Quadrifid Typology of Frontier Ideologies a Typology of Frontier Ideologies Based on Some Hungarian Examples From the Nineteenth and Twentieth Centuries. Journal of Political Ideologies, 1–16 Online: https://doi.org/10.1080/13569317.2024.2423205
CaspianReport [@CaspianReport] (2017): Geopolitics of Turkey in Europe. YouTube, 2017. december 28. Online: https://www.youtube.com/watch?v=lBGOPkwzMsw
CaspianReport [@CaspianReport] (2018): Geopolitics of Turkey in Asia. YouTube, 2018. január 1. Online: https://www.youtube.com/watch?v=f1_-EV2GrN0
DAVUTOĞLU, Ahmet (2017): Stratégiai mélység. Budapest: Antall József Tudásközpont.
DUGIN, Alekszandr (1997): Snovy geopolitiki: Geopoliticheskoe budushchee Rossii [A geopolitika alapjai. Oroszország geopolitikai jövője]. Arktogeja: Moszkva.
EDMÁR Attila (2025): Szíria egyesítheti haderejét Törökországgal. Magyar Nemzet, 2025. február 4. Online: https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/02/sziria-egyesitheti-haderejet-torokorszaggal
EGERESI Zoltán (2017): A centrum nyomában: geopolitikai gondolkodás és külpolitikai útkeresés Törökországban. Külügyi Szemle, 16(4), 64–87.
Erdogan Says Turkiye’s Membership Would Throw ’Lifeline’ to EU. Middle East Monitor, 2025. február 26. Online: https://www.middleeastmonitor.com/20250226-erdogan-says-turkiyes-membership-would-throw-lifeline-to-eu/
Euronews (2025): Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt vezetője fegyverletételre szólította fel a híveit. Euronews, 2025. február 27. Online: https://hu.euronews.com/2025/02/27/abdullah-ocalan-a-kurdisztani-munkaspart-vezetoje-fegyverletetelre-szolitotta-fel-a-hiveit
FIX TV Hungary [@fixhdtv] (2020): Enigma – Neooszmán álom – emelkedő török félhold. YouTube, 2020. december 30. Online: https://www.youtube.com/watch?v=c6U92Fjymis&t=1169s&ab_channel=FIXTVHUNGARY
Forbes Breaking News [@ForbesBreakingNews] (2024): ’The Regime Has Collapsed’: Turkish FM Responds To Fall Of Bashar Al-Assad And Ba’ath Party In Syria. YouTube, 2024. december 8. Online: https://www.youtube.com/watch?v=5UugneHCV_g&ab_channel=ForbesBreakingNews
GUNGL Ábel (2025): Törökország lehet az Aszad-rezsim bukásának nagy nyertese, ha Szíria nem süllyed vissza a káoszba. 24.hu, 2025. február 8. Online: https://24.hu/kulfold/2025/02/08/torokorszag-sziria-aszad-rezsim-bukas-nyertese/
Hirado.hu (2019): Törökország regionális nagyhatalom és geopolitikai szempontból is fontos szereplő. Hirado.hu, 2019. november 7. Online: https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2019/11/07/torokorszag-regionalis-nagyhatalom-es-geopolitikai-szempontbol-is-fontos-szereplo#
Hit Rádió [@hitradiobudapest] (2023): Törökország ki tudja használni a számára kedvező változásokat? YouTube, 2023. január 26. Online: https://www.youtube.com/watch?v=LZJ8f-uCKS8&ab_channel=HitR%C3%A1di%C3%B3
HUNTINGTON, Samuel P. (2019): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest: Európa Könyvkiadó.
Infostart (2024): Fokozódik a hibrid hadviselés: ismét érkeznek a migránsok Fehéroroszországon keresztül. Infostart.hu, 2024. május 27. Online: https://infostart.hu/kulfold/2024/05/27/fokozodik-a-hibrid-hadviseles-ismet-erkeznek-a-migransok-feheroroszorszagon-keresztul
KÁNCZ Csaba (2023): Most mindenki ennek a gáz-nagyhatalomnak a kegyeit keresi. Privátbankár.hu, 2023. január 4. Online: https://privatbankar.hu/cikkek/makro/most-mindenki-ennek-a-gaz-nagyhatalomnak-a-kegyeit-keresi.html,
KESKIN, Tugrul – DEBATA, Mahesh Ranjan (2024): How Turkey is Taking a Strategic Turn From Turkism to Islamism. Firstpost, 2024. december 17. Online: https://www.firstpost.com/opinion/how-turkey-is-taking-a-strategic-turn-from-turkism-to-islamism-13845269.html
Khey Phard [@KheyPard] (2018): The History of Turkey: Every Year. YouTube, 2018. december 16. Online: https://www.youtube.com/watch?v=8sHUFFfYSo8
LATSCHAN, Thomas (2024): In Data: Syria After the War. Deutsche Welle, 2024. december 22. Online: https://www.dw.com/en/in-data-syria-after-the-war/a-71126617
LECHNER Zoltán (2018): Vízkonfliktus Törökország, Szíria és Irak között. Nemzet és Biztonság, 11(3), 36–54. Online: https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/neb/article/view/3570
LECHNER Zoltán (2019): Törökország, Szíria és Irak kapcsolata az édesvízelosztás problémájának tükrében. Külügyi Szemle, 18(1), 29–52.
MEIJER, Laura (2018): The Southeastern Anatolia Project (GAP): Water, Counterinsurgency, And Conflict. SciencesPo Kuwait Program. Online: https://www.sciencespo.fr/kuwait-program/wp-content/uploads/2018/11/Laura-Meijer-Southeastern-Anatolia-Project.pdf
MIHÁLOVICS Zoltán (2023): Évtizedes konfliktus végére tehetne pontot ez a megállapodás. Mandiner.hu, 2023. január 2. Online: https://makronom.mandiner.hu/cikk/20221224_torokorszag_sziria_kurdok_makronom
Minority Rights Group [é. n.]: Türkiye. Online: https://minorityrights.org/country/turkey/
NADER, Emir (2024): What Now for Syria’s £4.5bn Illegal Drug Empire. BBC, 2024. december 22. Online: https://www.bbc.com/news/articles/c2dxnn1406do
New York Post [@nypost] (2024): Trump Claims Turkey’s Erdogan Directed Rebels Behind ’Unfriendly Takeover’ of Syria. YouTube, 2024. december 16. Online: https://www.youtube.com/watch?v=UgthP8SeY_U&ab_channel=NewYorkPost
NRGreport (2018): Szép csendben döntött Putyin – Jóváhagyásával több ezer milliárdos üzletbe nyúlhat bele Magyarország. NRGreport, 2018. december 3. Online: http://nrgreport.com/cikk/2018/12/03/szep-csendben-dontott-putyin-jovahagyasaval-tobb-ezer-milliardos-uzletbe-nyulhat-bele-magyarorszag
PAP Norbert et al. (2012): Geopolitikai szótár. TÁMOP 4.1.2. program keretében készült tananyag. Online: https://tamop412a.ttk.pte.hu/files/foldrajz7/geopolitikai_foldrajz/www/book.html
SALIH, Mohammed A. (2025): Post-Assad Syria: Challenges, Opportunities, and the US Role. Foreign Policy Research Institute. Online: https://policycommons.net/artifacts/18068114/post-assad-syria/18967519/
SAUER, Pjotr (2025): US and Russia Begin Talks in Saudi Arabia on Ukraine Ceasefire. The Guardian, 2025. március 24. Online: https://www.theguardian.com/world/2025/mar/24/us-russia-talks-riyadh-saudi-arabia-ukraine-ceasefire
SELJÁN, Péter (2024): The 7 October Hamas Attack. A Preliminary Assessment of the Israeli Intelligence, Military and Policy Failures. AARMS – Academic and Applied Research in Military and Public Management Science, 23(1), 81–98. Online: https://doi.org/10.32565/aarms.2024.1.5
Syria’s Leader, Russia’s Putin Make First Contact Since al-Assad’s Fall. Al Jazeera, 2025. február 12. Online: https://www.aljazeera.com/news/2025/2/12/syrias-leader-russias-putin-make-first-contact-since-al-assads-fall
SZABÓ Dániel (2022): Törökország boríthatja az orosz álmokat a földgázpiacon. Economx, 2022. november 12. Online: https://www.economx.hu/nemzetkozi-gazdasag/erdogan-torokorszag-foldgaz-gazellatas-fekete-tenger-kitermeles-energia.763138.html
The Wall Street Journal [@wsj] (2024a): Hamas, Hezbollah and Houthis: Iran’s ’Axis of Resistance,’ Explained | WSJ. YouTube, 2024. január 5. Online: https://www.youtube.com/watch?v=ek7P0hFzoNM&ab_channel=TheWallStreetJournal
The Wall Street Journal [@wsj] (2024b): Assad Is Out, Rebels Are In: What’s Next for Syria and the Middle East | WSJ. YouTube, 2024. december 11. Online: https://www.youtube.com/watch?v=3HSZDjnChAw&ab_channel=TheWallStreetJournal
Törökország Külügyminisztériuma (2024): Joint Statement by Representatives of Iran, Russia and Türkiye on Outcomes of the 22nd International Meeting on Syria in the Astana Format, 11-12 November 2024. Online: https://www.mfa.gov.tr/iran-rusya-ve-turkiye-temsilcileri-tarafindan-yapilan-astana-formatindaki-suriye-konulu-22-yuksek-duzeyli-toplanti-ya-iliskin-ortak-bildiri-11-12-kasim-2024.en.mfa
Törökország, Szaúd-Arábia és Egyiptom is csatlakozik a BRICS-országokhoz. Elemi.hu, 2022. július 14. Online: https://www.elemi.hu/torokorszag-szaud-arabia-es-egyiptom-is-csatlakozik-a-brics-orszagokhoz/
Törökország újabb Sz–400-as légvédelmi rendszert kap Oroszországtól. Mandiner.hu, 2022. április 27. Online: https://mandiner.hu/cikk/20220427_torokorszag_ujabb_sz_400_as_legvedelmi_rendszert_kap_oroszorszagtol
Trading Economics [é. n.]: Turkey Exports By Country. Online: https://tradingeconomics.com/turkey/exports-by-country
UNICEF [é. n.]: A gyermekjogi egyezményről. Online: https://unicef.hu/gyermekjogok/gyermekjogi-egyezmenyrol
VÉGH Roland (2022): A török gazdaság aktuális helyzete és kilátásai. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyarország Nagykövetsége Ankara, 2022. december 9. Online: https://mkik.hu/download/189/a-toeroek-gazdasag-aktualitasai