Kihívások és megoldások a pénzügyőr-szakmatörténet oktatása során

doi: 10.32577/mr.2024.2.9

Absztrakt

A pénzügyőri identitás kialakításának elválaszthatatlan része a szakmai múlt alapos megismerése. Ugyanakkor fontos, hogy ezt az ismeretanyagot a Z generációs pénzügyőrhallgatók számára befogadható módon, kreatív, a hagyományos oktatási módszereket kiegészítő csatornákon keresztül közvetítsük.
A tanulmány célja egy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara Vám- és Pénzügyőri Tanszékének első évfolyamos hallgatói számára szervezett – a szakmatörténeti kurzusukat kiegészítő, annak keretén belül megvalósított –, új oktatás-módszertani megoldás, a „szakmatörténeti kalandtúra” bemutatása, eredményeinek elemzése.
A kutatási célkitűzés elérése érdekében a szakmatörténeti kurzusok lezárásakor a résztvevők körében kérdőíves felmérést végeztünk azt vizsgálva, hogy alkalmas-e és milyen mértékben a kalandtúra – a rendészeti oktatásban hangsúlyozottan fontos – értékek elérésére, így például a pénzügyőrhagyományok és az elődszervezetek történetének megismertetésére. Vizsgáltuk továbbá, hogy a program során alkalmazott módszerek mennyire voltak célravezetők, a hallgatók innovatívnak, a megszerzett tudást hasznosíthatónak értékelték-e. A kérdőívet a kurzus valamennyi résztvevője (N = 41) megkapta, és 33 fő (80,4%) töltötte ki.
Az eredmények is azt mutatják, hogy a szakmatörténet oktatása egy jól megválasztott komplex módszerrel sikeresebbé és hatékonyabbá válhat. Segít a hivatástudat megalapozásában és erősítésében. Ilyen módszer lehet az NKE Intézményfejlesztési Tervében prioritásként kezelt Kreatív Tanulási Programmal összhangban lévő, immár 5 éve szervezett és második alkalommal saját kérdőív által értékelt kalandtúra is.

Kulcsszavak:

innováció pénzügyőr szakmatörténet módszertan kompetencia Z generáció

Hogyan kell idézni

Biróczky-Szabó, A., & Czene-Polgár , V. (2024). Kihívások és megoldások a pénzügyőr-szakmatörténet oktatása során. Magyar Rendészet, 24(2), 155–167. https://doi.org/10.32577/mr.2024.2.9

Hivatkozások

BALASKA Andrea – KISS Attila szerk (2007): A 140 éves Vám- és Pénzügyőrség emlékalbuma 1867–2007. Budapest: VIVA Média Holding.

BESENYEI Lajos (2016): A generáció váltás forradalma. Opus et Educatio, 3(4), 371–378. Online: https://doi.org/10.3311/ope.19

BUDA András (2017): IKT és oktatás. Együtt vagy egymás mellett? Szeged: Belvedere Meridionale. Online: https://doi.org/10.14232/belvbook.2017.58528

CHRISTIÁN László – ERDŐS Ákos – MAGASVÁRI Adrienn (2021): Képzési innováció a magyar rendészeti felsőoktatásban. In CZENE-POLGÁR Viktória et al. (szerk.): „Tradíció, tudomány, minőség” – 30 éves a Vám-és Pénzügyőri Tanszék. Budapest: MRTT Vám- és Pénzügyőri Tagozat, 62–77. Online: https://doi.org/10.37372/mrttvpt.2021.2.2

CHRISTIÁN László – HAUTZINGER Zoltán – KOVÁCS Gábor (2021): A magyar rendészeti felsőoktatás jelene és jövője. Magyar Rendészet, 21(ksz), 53–72. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2021.1.ksz.4

CZENE-POLGÁR Viktória (2020): A pénzügyőrség szerepe a gazdasági bűncselekmények felderítésében 1945–56 között. Magyar Rendészet, 20(1), 13–21. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2020.1.1

CZENE-POLGÁR Viktória – SZABÓ Andrea (2023): Innováció a pénzügyőri szakmatörténet oktatásban. Neveléstudomány: Oktatás – Kutatás – Innováció, 11(2), 44–54. Online: https://doi.org/10.21549/NTNY.41.2023.2.4

DUCHON Jenő (2021): Tanulási stílus és játékos típus összevetése felnőtteknél, az oktatási folyamat játékosítása céljából. In CSABA Zágon – ZSÁMBOKINÉ FICSKOVSZKY Ágnes (szerk.): Tehetség, szorgalom, hivatás. Budapest: MRTT Vám- és Pénzügyőri Tagozat, 223–236. Online: https://doi.org/10.37372/mrttvpt.2021.1.15

ERDŐS Ákos (2017): Szemelvények a Békés megyei vámőrök és pénzügyőrök életéből: a nagy háborúktól a rendszerváltásig. In CZENE-POLGÁR Viktória – ZSÁMBOKINÉ FICSKOVSZKY Ágnes (szerk.): Mérföldkövek az adó- és vámigazgatás történetéből: Válogatott tanulmányok az évfordulók tükrében. Budapest: Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozat, 8–33. Online: http://real.mtak.hu/id/eprint/117087

ERDŐS Ákos (2021): „Ecce Homo!” – Munkácsy a magyar vám- és pénzügyőrök történetében. In CZENE-POLGÁR Viktória – SZABÓ Andrea – ZSÁMBOKINÉ FICSKOVSZKY Ágnes (szerk.): A „fináncztudomány” művelői: Szent Mátétól Berg Ottóig. Pécs: Kronosz, 99–122.

ERDŐS Ákos – MAGASVÁRI Adrienn – SZABÓ Andrea (2019): Új generáció a rendészeti felsőoktatásban. In GAÁL Gyula – HAUTZINGER Zoltán. (szerk.): Gondolatok a rendészettudományról. Írások a Magyar Rendészettudományi Társaság megalapításának tizenötödik évfordulója alkalmából. Budapest: Magyar Rendészettudományi Társaság, 89–102. Online: https://real.mtak.hu/93732/1/MRTT15.pdf

ERDŐS Ákos – MAGASVÁRI Adrienn – SZABÓ Andrea (2020): Professional Career Choice and Career Startin Regards to the Expectations of Hungarian Law Enforcement Higher Education and of the Law Enforcement Organs. Internal Security, 12(2), 301–312. Online: https://doi.org/10.5604/01.3001.0014.6702

FERINCZ Adrienn (2013): Az új generáció elvárásai a munkahelyekkel szemben. In KARLOVITZ János Tibor (szerk.): Ekonomické štúdie – Teória a Prax = Gazdasági tanulmányok: elmélet és gyakorlat. Komarno: International Research Institute, 220–228. Online: http://www.irisro.org/gazdasagtan2013januar/G322FerinczAdrienn.pdf

HEGEDŰS Judit (2019): Szemléletformálás a rendészeti képzésben. HEGEDŰS Judit (szerk.): A magatartástudomány helye és szerepe a rendészeti képzésben. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 5–18. Online: https://bit.ly/3WbUaPr

HEGEDŰS Judit (2020): Rendészeti felsőoktatásban tanuló hallgatók tanulási szemléletmódjának alakulása. In HEGEDŰS Judit (szerk.): Magatartástudományi kutatások a rendészeti képzés megújítása érdekében. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 51–64. Online: https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15805/Magatartastudomanyi%20kutatasok.pdf?sequence=1

JANCSÁK Csaba et al. (2021): A gyakorlaton alapuló kutatási tényektől a kutatási tényeken alapuló gyakorlatig – elbeszélt történelem a történelemoktatásban. Iskolakultúra, 31(11–12), 3–15. Online: https://doi.org/10.14232/ISKKULT.2021.11-12.3

KAPOSI József (2017): A történelmi gondolkodás és a képességfejlesztő feladatok. Történelemtanítás, 8(1–2). Online: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2017/10/kaposi-jozsef-a-tortenelmi-gondolkodas-es-a-kepessegfejleszto-feladatok-08-01-03/

KAPOSI József (2020): A hazai történelemoktatás dilemmái. In FISCHERNÉ Dárdai Ágnes – KAPOSI József – KATONA András (szerk.): A TÖRTÉNELEMT@NÍTÁS a történelemtanításért. Budapest: Magyar Történelmi Társulat, 109–129. Online: https://doi.org/10.15170/MTT.2020

KISS István Géza (1996): A magyar királyi vámőrség története. Budapest: VIVA Média.

KOJANITZ László (2014): A történelmi gondolkodás fejlesztésének irányzatai. In CSÓKA-JAKSA Helga – SCHMELCZER-POHÁNKA Éva – SZEBERÉNYI Gábor (szerk.): Pedagógia, oktatás, könyvtár. Pécs: Pécsi Egyetemi Könyvtár, 189–202. Online: https://bit.ly/3Y1wjDc

KOLAKOWSKI Leszek (1998): Kis előadások nagy kérdésekről. Budapest: Európa.

KOVÁCS Tamás (2022): Társadalomtudományok helye és szerepe a modern rendészeti felsőoktatásban. Belügyi Szemle, 70(10), 2061–2076. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2022.10.8

KOVÁCSICS Iván szerk. (2000): Emlékkönyv a Vám- és Pénzügyőrség történetéről 1867–2000. Budapest: VIVA Média Holding.

KÖPF László (2003): Fejezetek a magyar vámigazgatás és pénzügyőrség történetéből. Budapest: Tipico Design.

KÖREI Attila – SZILÁGYI Szilvia (2020): Didaktikai játékok integrálásának lehetőségei a felsőoktatásban. Multidiszciplináris Tudományok, 10(3), 223–224. Online: https://doi.org/10.35925/j.multi.2020.3.27

MAGASVÁRI Adrienn (2020): Hivatása: pénzügyőr. In CSABA Zágon – SZABÓ Andrea (szerk.): Közös kihívások – egykor és most. Budapest: Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozat, 184–211. Online: https://doi.org/10.37372/mrttvpt.2020.1.10

MAGASVÁRI Adrienn (2022): A pénzügyőri szolgálat empirikus vizsgálata az utánpótlás- és hivatáskutatások tükrében. PhD-disszertáció. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola. Online: https://doi.org/10.17625/NKE.2022.037

MEZŐ Katalin (2023): A történelem tanításának módszerei tanulásban akadályozott tanulókat (is) nevelő iskolákban. Lélektan és hadviselés, 5(2), 43–59. Online: https://doi.org/10.35404/LH.2023.2.43

PÁLFFY Zsuzsanna (2021): A Z generáció motiválása és megtartása a munkahelyeken. In MAKKOS Anikó – KECSKÉS Petra – KÖVECSESNÉ GŐSI Viktória (szerk.): „Kizökkent világ” Szokatlan és különleges élethelyzetek: a nem-konvencionális, nem „normális”, nem kiszámítható jelenségek korszaka? XXIV. Apáczai-napok Tudományos Konferencia tanulmánykötete. Győr: Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar, 116–124. Online: https://lib.sze.hu/images/Apaczai/kiadv%C3%A1ny/2020/03_04.pdf

PARÁDI József (2018): A dualizmuskori Magyar Királyi Pénzügyőrség határőrizeti szolgálata. In PARÁDI József (szerk.): Emlékkönyv Őry Károly születésének 85. évfordulója tiszteletére. Budapest: Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, 89–118. Online: https://doi.org/10.31626/HU-EISSN2530094X.VITOM.89-118.p

PRENSKY Marc (2001): Digital Natives, Digital Immigrants. Part 1. On the Horizont The International Journal of Learning Futures, 9(5), 1–6. Online: https://doi.org/10.1108/10748120110424816

SHEAR, Linda – GALLAGHER Larry, – PATEL, Deepa (2011): Innovative Teaching and Learning Research. 2011 Findings and Implications. SRI International. Online: https://www.european-agency.org/sites/default/files/itlresearh2011findings.pdf

SZABÓ Andrea (2017a): A Magyar Királyi Pénzügyőrség rangrendszere 1867–1947. Rendvédelem-történeti Füzetek, 27(54), 107–126. Online: https://doi.org/10.31627/RTF.XXVII.2017.54N.107-126P

SZABÓ Andrea (2017b): A pénzügyi igazgatás szervezeti keretei egykor és most a rendészeti feladatok tükrében. In GAÁL Gyula – HAUTZINGER Zoltán (szerk.): Szent Lászlótól a modernkori magyar rendészettudományig. Pécs: Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport, 351–356. Online. http://pecshor.hu/periodika/XIX/szabo_andrea.pdf

TURI Zsolt (2021): Bittermann Béla, a Magyar Királyi Pénzügyőrségi Múzeum alapítója. In CZENE-POLGÁR Viktória – SZABÓ Andrea – ZSÁMBOKINÉ FICSKOVSZKY Ágnes (szerk.): A „fináncztudomány” művelői: Szent Mátétól Berg Ottóig. Pécs: Kronosz, 171–201.

Internetes hivatkozás

A biztos jövő egyeteme 2020–2025. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményfejlesztési Terve (2020). Online: https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/intezmenyfejlesztesi-terv-2020-2025.pdf

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.