A magyar pártfogás története

  • Hollósvölgyi Máté
doi: 10.32577/mr.2023.2.7

Absztrakt

A magyar pártfogás története a 18. század végéig nyúlik vissza. Már ekkor megfogalmazódott a magyar börtönök emberibbé tétele. A rabsegélyezésről először a Csemegi-kódex rendelkezett. Az I. büntetőnovellában jelent meg a fiatalkorúakkal szemben elrendelhető próbára bocsátás lehetősége, de ez nem tudta magát kiforrni. 1909-benAngyal Pál jogász fogalmazta meg elsőként, hogy a „régi pénzosztogató rendszerről” át kellene térni az egyéniesítő módszerre. Régen a letartóztatási intézetekből szabadultaknak pénztámogatást nyújtottak. Az 1911-benKassán megtartott harmadik Patronage Kongresszuson fogalmazódott meg először a tevékenység állami feladatként való ellátásának kérdése. A szocializmusban a pártfogás fejlődése több évtizednyi lemaradásba került. A korszak ideológiája nem tartott igényt az utógondozásra. A fiatalkorúakkal foglalkozó pártfogó felügyeletet 1970-benalakították meg, az akkori szabályozás szerint ez az intézkedés a gyermekvédelem rendszerébe került. A pártfogó felügyelet 1976-tólnemcsak a fiatalok, hanem már a felnőttkorúak esetében is alkalmazhatóvá vált. Az utógondozás összefogása a bíróságok feladata lett, a megyei és a fővárosi bíróságok mellett hivatásos és társadalmi pártfogók is működtek. A fejlesztések hiánya az 1990-esévek végére ellehetetlenítette a pártfogói szervezet működését. Mind a fiatalkorúak, mind pedig a felnőttkorúak felügyeletét ellátó pártfogói szolgálatnál erős színvonalcsökkenés volt tapasztalható. A kialakult dilemmát az okozta, hogy a bíróság és az ügyészség által előírt külön magatartási szabályokat a pártfogói szolgálat speciális programok hiányában képtelen volt végrehajtani. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat reformja 2003. július 1-jéntörtént meg. Ekkor Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálat Országos Hivatala elnevezéssel a kormány országos illetékességű központi hivatalt hozott létre.

Kulcsszavak:

pártfogó felügyelet történeti áttekintés a magyar pártfogás története

Hogyan kell idézni

Hollósvölgyi, M. (2023). A magyar pártfogás története. Magyar Rendészet, 23(2), 127–140. https://doi.org/10.32577/mr.2023.2.7

Hivatkozások

Alföldy Dezső (1943): Bíróság és patronázs. Magyar Jogi Szemle, 24(7), 205. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat bemutatása Online: https://igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/partfogo-felugyeloi-szolgalat

Bakonyi Kálmán (1913): A próbárabocsátás. Bűnügyi Szemle, 1(8), 390–392.

Czenczer Orsolya – Hollósvölgyi Máté (2022): Gondolatok a magyar helyreállító igazságszolgáltatásban rejlő lehetőségekről. Magyar Rendészet, 22(3), 117–129. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2022.3.7

Dávid Ferenc (1968): A pártfogó felügyelet a gyakorlatban. Magyar Jog, 1968(12), 725–732.

Dávid Lilla (2013): A hazai pártfogó felügyelet intézkedésének szerepe a fiatalkorúak bűnelkövetésének megelőzésében. PhD disszertáció. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Doktori Iskola.

Finkey Ferenc (1915): Patronázs a háború alatt és a háború után. Bűnügyi Szemle, 3(9), 385–397.

Finkey Ferenc (1943): Patronázs-munka és a Fiatalkorúak Felügyelő Bizottsága. Magyar Jogi Szemle, 24(1), 1–16.

Hatvani Erzsébet (2006): Reform közben. Kriminológiai Közlemények 62. Budapest: Magyar Kriminológiai Társaság, 7–13.

Hollósvölgyi Máté (2022): Lácacséke a magyar Chicago? Avagy a média felelőssége a kriminálstatisztikák közlésében és értelmezésében. Esettanulmány egy pártfogó felügyelő szemével. Magyar Rendészet, 22(4), 47–56. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2022.4.3

Kerezsi Klára (1990): A pártfogás dilemmája: kontroll vagy segítő kapcsolat? Esély, 2(5), 53–65.

Kerezsi Klára (2002): A hazai pártfogó szolgálat átalakítása. Belügyi Szemle, 50(2–3), 185–201.

Nagy Ferenc (1985): Az utógondozás – a pártfogó felügyelet hazai fejlődéséről. In Utógondozás. Pártfogó Felügyelet. Budapest: Igazságügyi Minisztérium Tudományos és Tájékoztatási Főosztálya, 31–72.

Jogi források

- 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

- 1979. évi 11. törvényerejű rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról

- 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről

- 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról

- 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról

- 8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.