Gondolatok a rendészeti felsőoktatásban megvalósuló rendőrségi követelményekről
Copyright (c) 2021 Dsupin Ottó
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
Absztrakt
A felsőfokú rendészeti oktatás 50 évét áttekintve, elsősorban a társadalmi fejlődések hatására jelentős mérföldköveket, a képzés szakmai tartalmát érintő változásokat tapasztalhatunk. A folyamatot vizsgáló tanulmány e mérföldkövek mentén elemzi a képzés szakmai tartalmának és a rendőrség által a képzés irányába megfogalmazott követelmények összhangját és megfelelését, illetve hatékonyságát. A vizsgálat középpontjában a belügyminiszter által 2012. október 26-ai oktatói konferencián elhangzottak állnak, amelyen meghatározott feladatok az utóbbi közel tíz év feladatait képezték. Ezt megelőzően, hasonlóan fontos tartalmi változást hozott az 1989-es rendszerváltás, az 1974-ben megjelent rendőrségi törvény, illetve az 1974. évben megjelent kormányrendelet, amely meghatározta a rendőrség szervezeti tagozódását és egyes szerveinek feladat- és hatáskörét. Ugyancsak lényeges hatással volt a képzésre a 2012-ben megalakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem és annak a Rendőrtiszti Főiskola jogutódjaként létrejött Rendészettudományi Kara. A hallgatók jogállását rendező, a tisztjelölti állománykategóriát létrehozó, 2015-ben megjelent szolgálati törvény és a hozzá kapcsolódó rendelet jelentősen javította a képzésben részt vevők helyzetét és tanulási feltételeit. Utolsó mérföldkőnek tekinthetjük a doktori képzés 2016-os megindítását, amellyel a rendészeti képzés teljes egészében illeszkedik a bolognai követelmények szerinti képzés szerkezetéhez. A jogszabályokban megjelent és a szakmai vezetők által megfogalmazott szakmai követelmények gyorsan megjelentek a tananyagokban, és biztosították a szakmai követelmények érvényesülését a tisztképzés során. A tanulmány ezt a folyamatot elemzi és értékeli.