Kriminológia a felsőfokú rendészeti képzésben

  • Barabás Andrea Tünde

Absztrakt

A tanulmány a kriminológia tantárgy oktatásának fejlődését mutatja be a Rendőrtiszti Főiskola, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tudományos életében. Az áttekintésből kiderül, milyen jelentős szerepet játszott e tantárgy a rendészeti képzésben a kezdetektől napjainkig, valamint az is, hogy az oktatási tematika kialakításában az ország legnevesebb kriminológusai vettek részt. A korábbi jó tradíciókra építve napjainkban immáron egyetemi keretek között folyik a jövő rendőrtisztjeinek képzése. A kar a magyarországi felsőoktatási intézmények között egyedülálló abban, hogy végzett hallgatóink nagy része találkozik majd a bűnnel, bűnözéssel pályafutása során, részt vesz a bűnmegelőzés-bűnüldözés folyamatában, azaz bizonyosan alkalmazni tudja majd a kriminológiai ismereteket munkája során.

Kulcsszavak:

Kriminológia Rendőrtiszti Főiskola rendészeti képzés Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Hogyan kell idézni

Barabás, A. T. (2014). Kriminológia a felsőfokú rendészeti képzésben. Magyar Rendészet, 14(1), 9–13. Elérés forrás https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/magyrend/article/view/3997

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.