Nehézségek és módszertani dilemmák a profilalkotás hazai kutatásában

  • Lehoczki Ágnes

Absztrakt

A bűnügyi profilalkotás a kriminálpszichológia egyik legígéretesebb alkalmazott területe. Kétségtelenül nehezen kutatható területről van szó, ám a külföldi szakirodalomban tájékozódva látható, hogy mégis egyre több vizsgálat folyik ezen a téren. A tanulmányban az alapfogalmak rövid bevezetése után először azt mutatom be, hogy melyek azok a félreértések és sztereotípiák, amelyek a profilalkotás elterjedését és kutatását hazánkban megnehezítik, vagy akár el is lehetetlenítik. Amellett érvelek, hogy fontos a hazai kutatások folytatása a területen, s egyúttal olyan befektetés, amely semmi mással nem pótolható. A tanulmány második felében a doktori képzésem keretében folytatott kutatásomat ismertetem, melynek témája a posztoffenzív szakasz pszichés történéseinek vizsgálata életellenes bűncselekményt elkövetőknél. A kutatás felépítésének leírása után a folyamat jelenlegi állásáról is beszámolok. Végül a munka során felmerült módszertani nehézségekről, dilemmákról írok, és igyekszem tanulságokat megfogalmazni.

Kulcsszavak:

profilalkotás kriminálpszichológia

Hogyan kell idézni

Lehoczki, Ágnes. (2014). Nehézségek és módszertani dilemmák a profilalkotás hazai kutatásában. Magyar Rendészet, 14(2), 51–61. Elérés forrás https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/magyrend/article/view/3984

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.