A bűnszervezetek és a költségvetési csalás kapcsolata Magyarországon

doi: 10.32577/mr.2019.2-3.2

Absztrakt

Magyarországon a rendszerváltást követő években korábban soha nem tapasztalt bűnözési hullám söpört végig. A bűnözés új dimenziója nyílt meg azzal, hogy az elkövető egy egész szervezet súlyát, erejét tudta maga mögött.Kezdetben a szervezett bűnözés egy része jellegzetesen a magas adótartalmú (jövedéki) termékekre, továbbá a jogosulatlan adó-visszaigénylésekre és más gazdasági jogsértésekre koncentrált. Az elkövetők a legális tevékenységgel elérhetőnél, lényegesen magasabb profitot tudtak megszerezni. 2015-től érzékelhetően növekedtek a bíróságokon az úgynevezett körbeszámlázásos ügyek. Ezekben az ügyekben számlabefogadó és kibocsátó gazdasági társaságok láncolatai szerepelnek, amelyek jelentős károkat okoztak az állami költségvetésnek. Ezek az esetek gyakran éveken keresztül felderítetlenek maradtak, míg végül a nyomozó hatóságok fel nem fedték azokat. Mind a vád, mind pedig a bíróság jogerős döntése szerint ezeket a cselekményeket bűnszervezet keretében valósították meg. Az igazságügyi eljárások tapasztalatai alapján a bűnszervezeteket mielőbb szét kell bontani. Így a legkritikusabb kérdés az, miként csökkenthető az ehhez szükséges idő?

Kulcsszavak:

költségvetési csalás bűnszervezet közgazdaság

Hogyan kell idézni

Balláné Szentpáli, E. (2019). A bűnszervezetek és a költségvetési csalás kapcsolata Magyarországon. Magyar Rendészet, 19(2-3), 33–52. https://doi.org/10.32577/mr.2019.2-3.2

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.