Marcal folyó mikrobiális állapotának vizsgálata a vörösiszap katasztrófa tükrében

Absztrakt

Az emberiség és a technológia fejlődésével az ipari katasztrófák száma is megnövekedett a világon. Ezekről általánosságban elmondható, hogy az okozott kár kiemelkedően jelentős mértékű, illetve tömeges emberi sérülés vagy haláleset következik be.
Magyarország eddigi legnagyobb ipari szerencsétlensége a 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap katasztrófa volt, mely azon kívül, hogy emberéleteket követelt, a környezetet is jelentősen károsította. A cikk elkészítésével célom volt, hogy bemutassam a hazánkban bekövetkezett vörösiszap katasztrófát, és annak környezetre gyakorolt pusztító hatásait. Írásomban, a Marcal folyóra összpontosítva célom volt kideríteni, hogy a vörösiszap súlyosan károsító hatása hogyan hatott az ökoszisztémára, különösen a mikróba-közösségekre. Saját mintavételezésből származó adatokat feldolgozva egy átfogó képet szeretnék kialakítani a folyó jelenlegi állapotáról.
„A cikk az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-17-3-I-NKE-7 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült”.

Kulcsszavak:

ipari balesetek vörösiszap katasztrófa Marcal folyó

Hogyan kell idézni

Takács, K. (2018). Marcal folyó mikrobiális állapotának vizsgálata a vörösiszap katasztrófa tükrében. Hadmérnök, 13(3), 290–305. Elérés forrás https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/hadmernok/article/view/3837