A kálvini reformáció és a jogegyenlőség – adalékok a jogállamiság eszmetörténetéhez

Absztrakt

A szerző a felekezeti és az állami egyházjog területéről villant fel néhány gondolatot
a reformáció 500. évfordulója kapcsán, bemutatva az emberi jogok
fejlődésének a teológiai tudományokból sarjadó gyökereit. Bizonyítja, hogy
a protestantizmus eredményezte vallásszabadság az alapja az emberi jogként
elismert gondolat, lelkiismeret, szabad véleménynyilvánítás szabadsága
és ezekhez szorosan kapcsolódó, a toleranciára, az állam korlátozására
vezető szabályozásnak. Az egyházban a 15. századtól elinduló, a reformáción
át vezető teológiai, ideológiai és szervezeti változások vezettek, avagy
meghatározó módon hozzájárultak ezeknek az alapjogoknak az elismertetéséig,
a modern értelemben vett alkotmányok megalkotásához, a jogállamiság
megteremtéséhez. Kálvinnak az egyén szabadságáról és a polgári kormányzatról,
mai fogalmaink szerint az államról vallott nézetei, majd ennek nyomán
a kálvini alapokon építkező protestáns szerzők mint Althusius és Grotius
megalapozzák a népszuverenitás, a szerződéses államelmélet, továbbá
a természetjog klasszikus tételeit. A protestantizmus az eredeti keresztyén
eszmék felelevenítésével a szabadság, a haladás, a vallási és politikai szabadság
eszméinek és a modern demokratikus elveknek az elterjesztésében
szerzett érdemeket. A protestantizmus elterjedését követően indultak meg
azok a társadalmi változások, jelentek meg a gondolkodás felszabadítása
által azok a nézetek – sokszor a protestantizmus alapelveivel ellenétesen
–, amelyek a jog más szempontú megközelítését igénylik, és kristályosodtak
ki a modern természetjog alapelvei. A vallásszabadság követelésével
megjelent az egyenjogúság követelménye: az állam ne tegyen különbséget
polgárai között aszerint, hogy melyik vallást követik, ne tegyen különbséget
az egyházak között azoknak az államhoz való viszonyát illetően.