A keresztény szabadság jogi és teológiai fogalma

  • Rixer Ádám
doi: 10.32566/ah.2020.3.8

Absztrakt

A tanulmány a keresztény szabadság fogalmát kívánja körüljárni, több tudományterület nézőpontjából is megvizsgálva azt. Szűkebb célja jogi és teológiai
megalapozású munkafogalmak előállítása, azok főbb elemeinek feltárása, katalogizálása. Mindkét vonatkozásban ismertetjük a hagyományosnak tekinthető „statikus” megközelítéseket, valamint – s ez adja a valódi újdonságot – a dinamikusabb, folyamatszerűségük révén életközelibb fogalmakat előkészítő felvetéseket, új elemeket is. A jogi fogalom meghatározása során ez egy jogszociológiai megközelítést eredményez, amely a ténylegesen jogként érvényesülő gyakorlatok elmélyültebb vizsgálatára törekszik a különféle jogforrások mechanikus elemzése, kommentálása helyett. A teológiai fogalom
esetében pedig a hagyományos szekvenciák ellenében a szabadság dinamikus fogalmának megragadására egy kiteljesedő emberi karakter fejlődési fázisai
révén kerül sor. A tanulmány jól mutatja a különféle tudományterületek
eredményeinek egymásra gyakorolt hatását, és – szándékai szerint – utat
nyit a további kutatásoknak is.

Kulcsszavak:

keresztény szabadság jogi normák joggyakorlat Biblia teológia

Hogyan kell idézni

Rixer, Ádám. (2020). A keresztény szabadság jogi és teológiai fogalma. Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 8(3), 139–168. https://doi.org/10.32566/ah.2020.3.8

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.