Solar Impulse

  • Kavas László
  • Óvári Gyula
  • Rozovicsné Fehér Krisztina

Absztrakt

A környezetszennyező fosszilis üzemanyag perspektivikus alkalmazhatóságának lehetősége azért is korlátozott, mivel belőle az elkövetkező években egyre kevesebb mennyiség termelhető ki, így ára is folyamatosan növekszik. Emiatt, célszerű a figyelmet az alternatív energiahordozókra fordítani. Ezt tette néhány svájci szakember is, akik több éves munkával megalkottak egy olyan repülőgépet, amelynek a teljes szárnyfelületét napelemek borítják. Ennek eredményeként a napsugárzás energiáját begyűjtve nem csak nappali, hanem megfelelő hányadát tárolva, éjszakai repülésre is alkalmassá tették az elektromos hajtóművekkel felszerelt légi járművet. Először egy szomszédos országba, ezt követően egy másik kontinensre repültek át vele, majd ebben az évben tervezik a Solar Impulsenak nevezett repülőgépükkel a Föld körülrepülését.

Kulcsszavak:

alternatív energiahordozók környezetvédelem Solar Impulse

Hogyan kell idézni

[1]
L. Kavas, G. Óvári, és K. Rozovicsné Fehér, „Solar Impulse”, RepTudKoz, köt. 27, sz. 1, o. 30–40, ápr. 2015.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.