A felsőoktatási intézményeket veszélyeztető tényezők, és az ellenük való védelem lehetőségei

  • Hornyacsek Júlia

Absztrakt

Felgyorsult, veszélyekkel teli világunkban minden vezető gondol arra, hogy hogyan előzze meg az általa vezetett gazdálkodó egységben, üzemben, intézményben a veszélyek kialakulását, illetve mit kell tenni akkor, ha a veszély mégsem kerülhető el, és rendkívüli esemény veszélyezteti a dolgozói életét, a környezetet és az anyagi javakat. Különösen igaz ez az intézményekre, ahol az adott esemény nem „csak” a dolgozókat, hanem – attól függően, hogy milyen jellegű az intézmény – a betegeket, tanulókat, ügyfeleket, ellátottakat is védeni kell a káros hatásoktól. Ebben a tanulmányban a szerző bemutatja a felsőoktatási intézményeket veszélyeztető tényezőket, elemzi a katasztrófák elleni védekezés és a következmények felszámolásában való részvétel esetleges intézményi feladatait. Javaslatot tesz arra a folyamatra, amelynek eredményeképp az intézmények felkészültebbé válhatnak, és katasztrófák során hatékony segítői lehetnek a hivatásos mentőerőknek.

Kulcsszavak:

felsőoktatási intézmények biztonság veszély