NAV Café – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának utánpótlása, felkészítésük gyakorlati kérdései

doi: 10.32577/mr.2020.1.10

Absztrakt

A „Police Café” új szervezetfejlesztési módszer keretében lehetőség nyílt egy különleges hallgatói közösségről, a pénzügyőr tisztjelöltekről és jövendő munkahelyükről, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) beszélgetni. A magyar hatóságok között egyedi szervezet szakigazgatási, rendvédelmi és nyomozó hatósági feladatköröket ötvöz. A kivételes helyszínen, kellemes légkörben, aktív párbeszéd és őszinte megnyilvánulások közepette zajló munkacsoporti ülés során a résztvevőknek alkalmuk volt megismerni, hogy a bevételi hatóság milyen elvárásokat támaszt a szervezet az új munkavállalóival szemben és egyben azt is, hogy a pénzügyőr tisztjelöltek miként gondolkodnak választott hivatásukról. A tisztjelölteken kívül a rendezvényen részt vettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar oktatói, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal számos szakterületének vezető munkatársai is. A közösen feldolgozott téma pedig az új generáció NAV felé orientálása, felkészítése, beillesztése és hosszú távon a szervezeten belüli megtartása volt. A munkacsoportoktól kapott visszajelzések alapján nemcsak a gondolkodásunk megváltoztatására van szükség, hanem hatékony képzési módszereket kell kidolgozni, új kommunikációs csatornákat kell alkalmazni a jövőben, és a szervezeti
kultúra fejlesztésére is szükség van a sikerhez.

Kulcsszavak:

Z generáció mentorálás kommunikáció szervezeti kutúra szervezetfejlesztés

Hogyan kell idézni

Dr. Szabó, A., Erdős, Ákos, Magasvári, A., Molnár, K., Pócsi, A., & Vas, A. (2020). NAV Café – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának utánpótlása, felkészítésük gyakorlati kérdései. Magyar Rendészet, 20(1), 149–177. https://doi.org/10.32577/mr.2020.1.10

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.